Az embernek nem csupán egy jellegzetessége a nemzetisége, hanem ez határozza meg egész lényét és életét.
Ha a térképre nézek, rögtön ezt a földet találja meg a szemem, a Kárpátok ölelésében. Bármikor, bárhol, akár egy erdei séta közben is képes belém hasítani az érzés: Milyen szép az én hazám! Az pedig különösen nagy öröm, ha itt, a Felvidéken egyre-másra botlunk olyan emlékekbe, melyekben csak úgy lüktet a magyar múlt. Találunk ilyeneket Erdélyben, Kárpátalján, Vajdaságban és a Délvidéken is eleget. Egy olyan terjedelmes történelem, mint a magyar, nem válhat egyik napról a másikra, egyik évszázadról a másikra, semmivé.
Azt sem tudjuk biztosan, hogy honnan érkeztünk, az ázsiai pusztákról, vagy finnugor eredetűek vagyunk. Kijutott nekünk minden rosszból, tatárból, törökből, németből, oroszból, annyi véres csatából, és népünk szétszakításából. Mégis itt vagyunk!
Mi, magyarok, nagyon könnyen lelkesedünk, ilyenkor a világot akarjuk meghódítani, máskor pedig szomorú hullámvölgybe kerülünk. Arra jutottam, hogy ez bizonyára isten rendelése. Ha állandó, monoton hangulatunk lenne, szép lassan elmúlnánk.
Nyelvünk, melyet egy idegennek megtanulni gondot okoz, páratlanul gazdag. Nem ismerek még egy olyan nyelvet, amely ennyire kifejező, pontos és szép csengésű, mint a magyar. Bár ezt nyilván elfogultságból mondom, szerintem minden ember ezt mondaná saját anyanyelvéről, hiszen ez így természetes.
De akkor is a miénk a leggazdagabb, hiszen temérdek rokon értelmű szavunk van, melyekkel mind-mind más hangulatot tudunk festeni. Nem véletlenül olyan sokszínű irodalmunk is.
A 100 évvel ezelőtti országfeldarabolásnak utórezgéseit még ma is érezzük. Isten ments, hogy elmúljanak! Mert ha megszűnnek, az azt jelent, hogy egyúttal megszűnt a határon túli magyarság is. Elaludt a tűz, és kérdés, hogy meg lehet-e gyújtani újra...
Kötelességünk táplálni ezt a tüzet, legalább azzal, hogy nem szégyelljük nemzetiségünket, hogy március 15-én kitűzzük a kokárdát.
Merjünk magyarnak, jó hazafinak, honleánynak lenni!
Én nagyon hálás vagyok, hogy a Felvidékre születtem. Ha nem így lenne, nem tudnám ennyire értékelni, mit jelent magyarnak lenni.
Szabados Tímea, a Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola, 8. osztályos tanulója