Azt hittük, erősek vagyunk. Azt hittük, sérthetetlenek. Azt hittük, az élet, amit élünk, magától értetődő.
Aztán kiderült, hogy mégsem.
A nagy járványokra, pestisre, kolerára, spanyolnáthára úgy tekintettünk, mint a régi korok velejárójára, ami már nem fordulhat elő most a 21. században.
Aztán kiderült, hogy mégis.
Mikor Kínában megjelent a vírus, azt mondtuk:,,Persze, hiszen eszik a macska- és kutyahúst! Amúgy is, Kína messze van Európától, nem ér ide a betegség!"
Azt hittük, urak vagyunk.
De nem. A természet az. Most látjuk az értékeket, tanulunk értékelni - a fákat, a növényeket, a kék eget.
Most, mikor nem mehetünk sehová:
Értékeljük tanárainkat, most, mikor nem járunk iskolába.
Barátainkat, mikor nem találkozhatunk velük.
Bolti eladókat, egészségügyi dolgozókat, takarítókat, mert most derült ki, milyen nagy szükség van rájuk, milyen fontosak.
Családtagjainkat, akikkel egész nap együtt vagyunk.
Nagyszüleinket, akikkel nem találkozhatunk.
Marad a videochat, de hát az nem az igazi. A számítógépen keresztül nem érezni a mama főztjének ízét.
Talpra fogunk állni.
Az életünk megy majd tovább a régi kerékvágásban, de valami mégis más lesz. Remélem, fogjuk tudni értékelni és odafigyelni, s nem fogunk panaszkodni akkor, amikor semmi okunk rá.
Szabadoš Tímea, 8. osztályos tanuló