Novinky
4. osztályosok
Köszöntő
Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda 3. osztályos tanulóinak anyák napi műsora.
2. osztály tanulóinak anyák napi műsora.
Anyák napi köszöntő
Anyák napján szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat. Ebben a videóban az 1. osztályosok verses összeállítását láthatják.
Biblia Olimpia
Április 21-én került sor a Biblia olimpia egyházmegye-közti fordulóra, amely online formában zajlott. Kilencedikes tanulóink Hamar Dániel, Závodský Christofer és Kollár Mónika eredményes megoldók lettek. Versenyzőinknek szívből gratulálunk!
Te mit teszel értem?
Ha a Föld beszélni tudna, akkor talán már nagyon sokszor feltette volna ezt a kérdést nekünk, embereknek. Gondoljunk csak bele, mi mindent ád nekünk otthonunk, a kék bolygó: levegőt, vizet, élelmet, a puszta létünket. És mit adunk cserébe mi? Szennyezzük a levegőt, megmérgezzük a vizeket, kiirtjuk az erdőket, letapossuk a növényeket és megöljük az állatokat. Földünk régóta segítségért kiált, de sajnos csak kevesekhez jut el a hangja. A 23. órában vagyunk, nincs már idő kételkedni, vagy tétlenül nézni pusztulását. Rajtunk a sor, hogy megháláljuk neki mindazt a jót, amit eddig kaptunk. Gyermekeink jövője a tét. Mit tehetünk érte? Védjük meg azt a keveset, ami megmaradt. Mutassuk meg gyermekeinknek, mennyi szépség van körülöttük: a sok-sok színpompás virág, állatok sokasága, hegyek és völgyek, csendesen folydogáló patakok és háborgó tengerek.... Tanítsuk meg nekik, hogyan éljenek környezettudatosan, hogy ne csak a természet hívó szavára, de segélykiáltására is felfigyeljenek. A Földünkért. Értünk.
Iskolánk 3. osztályos tanulói a Föld napja alkalmából több érdekes tevékenységbe is bekapcsolódhattak. Az iskola udvarán felfedező útra indultak és növények, állatok után kutattak. A fellelt növényeket lepréselték és a Kis növényhatározó segítségével megnevezték. Még a felhőknek is nevet adtak. Egy-egy gondolattal kifejezhették, melyik rossz szokásukon szeretnének változtatni a jövőben. Egy nagyszerű kezdeményezésnek hála (stieracky_sk) belekóstolhattak a környezettudatos életmódba. A segédeszközként szolgáló plakátért köszönet és hála Rencés Kovács Juliannának, akitől ajándékba kaptuk és örömmel használjuk. A gyerekek otthon sem tétlenkedtek: kupakokat és használt elemeket gyűjtöttek, komposztáltak és odafigyeltek arra is, hogy ezentúl kevesebb vizet és áramot fogyasszanak. Legyen minden nap a Föld napja! A Földünkért és értünk.
10
Föld napja
Április 22-én, a Föld napja alkalmából zöld ruhába öltöztünk, faliújságot, plakátot készítettünk, ismeretterjesztő filmet néztünk, beszélgettünk a környezettudatos életmódról, összegyűjtöttük a feleslegessé vált kupakokat és a már elhasználódott elemeket. Minden hulladékot eljuttatunk a megfelelő kukába, tárolóba. "Azt mondják, mindig rajtunk is múlik minden. Rajtunk ne múljon!"
81
Pitagorasz járási forduló
Április 13 és 14-én került sor a Pitagorasz matematikai verseny járási fordulójára, amely online formában zajlott az Edupage honlapon. A 15 feladat megoldására 1 óra idejük volt. Eredmények:
3.osztály: eredményes megoldók – Szarka Krisztián, Szarka Viktor, Nozdrovický Lili
4.osztály: eredményes megoldók – Horváth Dávid, Vedrődi Márk
5.osztály: eredményes megoldók – Németh André, Kubányi Levente, Vími Edina
6.osztály: 3. hely – Bán Sámuel, eredményes megoldók – Molnár Gergő, Szabados Ádám, Takács Sára
7. osztály: eredményes megoldó – Bende Marcell
8. osztály: eredményes megoldó – Mészáros Dalma
Versenyzőinknek szívből gratulálunk!
INFORMÁCIÓ
Tisztelt Szülők, kedves 5., 6. és 7. osztályos tanulóink!
2021. április 26-től, hétfőtől, újraindul a tantermi oktatás országos szinten az alapiskola 5., 6. és 7. osztályos tanulói számára is az aktuális minisztériumi rendelet és a fenntartói határozat értelmében (mellékletben csatolva), így az iskolalátogatás kötelező. Továbbra is érvényes azonban, hogy a szülőket és a felső tagozatos tanulókat tesztelni kell.
Az antigénes tesztelést az iskola nem biztosítja.
Kérjük a szülőket, hogy a tanulóknak biztosítsanak naponta 2 szájmaszkot!
Az aktuális órarend ismertetve lesz az osztályfőnökök által.
További információkat folyamatosan közölni fogunk, bárminemű változás esetén pedig tájékoztatjuk Önöket.
Az iskola vezetősége
obnovenie_prevadzky_-_rozhodnutie_26.4.2021.pdf
Matematikai Olimpia járási forduló
Március 31 - én zajlott a Matematikai Olimpia járási fordulója a hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulók számára. Az olimpiát online formában rendezték meg. A feladatok megoldására két órájuk volt, majd megoldásaikat elküldték a járási bizottságnak.
A hatodikosok kategóriájának eredményei:
1. hely: Bán Sámuel, eredményes megoldók: Molnár Gergő, Takács Sára, Szabados Ádám, Hakszer Edina
A hetedikesek kategóriájában eredményes megoldó lett Szabó Máté.
A nyolcadikosok kategóriájában 2. helyen végzett Lelovics Immanuel és Mészáros Dalma. Versenyzőinknek szívből gratulálunk!
A Föld napja
Beíratás az óvodába
Információk
Tisztelt Szülők, kedves 8. és 9. osztályos tanulóink!
2021. április 19-től, hétfőtől, újraindul a tantermi oktatás országos szinten az alapiskola 8. és 9. osztályos tanulói számára az aktuális minisztériumi rendelet és a fenntartói határozat értelmében (mellékletben mindkettő csatolva), így az iskolalátogatás kötelező. Továbbra is érvényes azonban, hogy a szülőket és a felső tagozatos tanulókat tesztelni kell.
A jövő héttől érvényes iskolai szemafor megtalálható az alábbi linken:
Az iskolalátogatás feltétele:
- a tanulóval egy háztartásban élő törvényes képviselő és a tanuló 7 napnál nem régebbi Covid-19 negatív teszteredménye, melyet a törvényes képviselő becsületbeli nyilatkozattal igazol, szülők aláírnak és leadnak becsületbeli nyilakozatot (Príloha č. 8a), vagy az Edupage weboldalon elektronikusan kitöltik a nyomtatványt.
A szülői becsületbeli nyilatkozatot legkorábbi 2021. 4. 18. dátummal kérjük kitölteni.
Az antigénes tesztelést az iskola nem biztosítja.
Kérjük a szülőket, hogy a 8. és 9. osztályos tanulóknak biztosítsanak naponta FFP2 szájmaszkot (reszpirátort)!
Az aktuális órarend ismertetve lesz az osztályfőnökök által.
Az 5., 6. és 7. osztályok részére folytatódik a távoktatás.
További információkat folyamatosan közölni fogunk, bárminemű változás esetén pedig tájékoztatjuk Önöket.
Az iskola vezetősége
rozhodnutie_ministra_19.4.2021.pdf
obnovenie_prevadzky_-_rozhodnutie_19.4.2021.pdf
Beíratkozás - 1. osztály - elektronikus formulár
Tisztelt Szülők!
Itt található az elektronikus nyomtatvány a beíratáshoz az 1. osztályba.
A költészet napja
Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.József Attila kérdése nem csak költői, hiszen a költészet maga az élet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük - természetesen nemcsak őt, hanem a költészetet, a lírát magát is.
De mi a költészet és miért emlékezünk meg róla?
A költészet nemcsak önkifejezés, örök titokzatosság, amely hatással van emberre és így a világ folyására, megfoghatatlan, mégis annyira élő. A vers olyan, mint az imádság – felszabadít. Pár éve készült felmérés szerint egyre kevesebb verseskötet fogy, talán felgyorsult életünk miatt nehéz a költészetbe feledkeznünk.
Iskolánk tanulói minden évben megemlékeznek e jeles ünnepről, sajnos, az idei tanévben is csak a zoom órákon, képernyőn keresztül. Biztassanak mindenkit, adjanak erőt a kitartáshoz ebben a nehéz időszakban József Attila szavai:
„Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.“Figyelmükbe ajánljuk a Magyar Kulturális Intézet FB oldalát, ahol szintén megemlékezés lesz a a mai jeles ünnepről: https://www.facebook.com/pozsonyi.magyar.intezet
Információ
2021. április 12-től, hétfőtől, kinyit minden óvoda és alapiskola alsó tagozata az aktuális minisztériumi rendelet értelmében (mellékletben csatolva) országos szinten, az iskolalátogatás kötelező. Továbbra is érvényes azonban, hogy a szülőket tesztelni kell.
A visszalépés feltétele:
- az egyik szülő rendelkezik 7 napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszteredménnyel,
- a szülő aláír és lead becsületbeli nyilakozatot, vagy az EduPage weboldalon kitölti az elektronikus nyomtatványt.
Az iskolai szemafor automatikusan elindul. Amennyiben a nyitás után fertőzöttet találnak az intézményben, a fenntartóval és a regionális közegészségügyi hivatallal való egyeztetés után bezárhatják az érintett osztályt, vagy az iskolát. Az iskolák az oktatási minisztérium honlapján Visszatérés az iskolába címmel közzétett, április 12-től érvényes útmutató szerint járnak el.
Rozhodnutie_ministra_z_8._4._2021_s_ucinnostou_od_12._4._2021.pdf
Értesítés az óvodai kezdésről
Az óvodai részleg 2021. 4. 9-től (péntek) újra üzemel.
A visszalépés feltétele:
- a gyermekkel egy háztartásban élő törvényes képviselő 7 napnál nem régebbi Covid-19 negatív teszteredménye, melyet a törvényes képviselő becsületbeli nyilatkozattal igazol, szülő aláírja és leadja a becsületbeli nyilakozatot (Príloha č. 11a),
- szülő aláírja a nyilatkozatot a fertőzésmentességről (Vyhlásenie zákonného zástupcu o bezinfekčnosti (MŠ).
Mindkét nyilatkozat mellékletben csatolva. A törvényes képviselő becsületbeli nyilatkozatát az
Edupage weboldalon elektronikusan is kitölthetik (Úvod- Žiadosti/Vyhlásenia +).
Az étkezés mindenki számára biztosítva.
Az antigénes tesztelést az iskola nem biztosítja.
Mellékletek:
Március a könyv hónapja – alkalmából meghirdetett verseny kiértékelése
Nagyon örvendetes tény, hogy a versenybe bekapcsolódó tanulók mindannyian olvasnak, könyvet vesznek a kezükbe, sőt szeretnek olvasni. Ezek a tanulók cáfolják a sokak által hangoztatott nézetet, mely szerint a mai gyerekek már nem olvasnak. Igenis olvasnak, szeretnek olvasni, és vannak „könyvmolyok” is, akik „falják” a könyveket. Erről tanúskodnak a beküldött pályamunkák is, melyek elbírálását a szakos pedagógusokra bíztuk. Íme az eredmények:
Könyvbemutató, ajánló:
Felső tagozat: I. kategória - 1. hely – Takács Sára, 6. oszt.
2. hely – Bíró Lili, 6. oszt.
3. hely - Bugár Viktor, 6. oszt.
II. kategória - 1. hely – Gregor Vivien, 9. oszt.
2. hely – Suba Rebeka, 8. oszt.
3. hely - Jakubík Vivien, 8. oszt
Illusztráció, könyvborító
Alsó tagozat: 1. hely – Németh Noémi, 4. oszt.
2. hely – Szarka Viktor, 3. oszt.
3. hely - Gambini Zsófia, 2. oszt.
Felső tagozat: 1. hely – Gujdan Lilla, 8.oszt.
2. hely – Váci Lili, 6. oszt.
3. hely - Vígh Zsófia, 5. oszt.
Különdíj: Kreatív alkotás Kubányi Levente, 5.o. – űrhajó makett
A nyerteseknek gratulálunk!
A díjakat majd az iskolában vehetik át, reméljük, mielőbb…
Mindenkinek kellemes olvasási élményeket, hasznos időtöltést kívánunk!
Sikeres előadás pedagógusok részére
Az SZMPSZ által sikeresen megpályázott pályázat alapján 2021. április 6-án megvalósult Dr. Kása Ildikó online előadása iskolánk pedagógusai számára, melynek témája a tanulási zavarok, az integrálás, a mutizmus és a beszédhibák voltak. Az előadó bemutatta a tanulási zavarok típusait, tüneteit. Foglalkozott a magatartászavarral, a mutizmussal, az autizmussal, az ADHD-val. Mit is jelentenek mindezek? Tanulási zavar - a tanuló az intelligenciaszint alapján az elvárhatónál alacsonyabb tanulási teljesítményt mutat. A gyermek figyelmetlen, munkái rendetlenek, teljesítménye ingadozó, elutasítóvá válik az iskolával szemben , megromlik a magaviselete, autizmus – fejlődési rendellenesség, mely megmutatkozik a társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, ADHD – figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, szelektív mutizmus – kommunikációs zavar, amikor a gyermek nem képes megszólalni bizonyos helyzetekben vagy személyek jelenlétében, magatartászavar – agresszív, elutasító, dacos viselkedés.
Fontos, hogy a szülők tudják, hol keressenek segítséget, ha úgy látják, gyermekük fejlődése nem megfelelően zajlik. Fontos megérteni, hogy ezek a gyerekek reménytelennek érzik magukat, stressz alatt állnak. Szükségük van gondoskodó, megértő szülőkre, pedagógusokra. A gyermekeknek érezniük kell, hogy nincsenek egyedül, segíteni szeretnének nekik. A szülők mellett nagy szerepe van az iskolának. A megfelelő módszerek, stratégiák, segédeszközök és a megfelelő értékelés segítségével lehet pozitívan hatni a gyermek egészséges fejlődésére. Ha a 3 elem nem megfelelően működik, akkor a segítség is nehezen fog megvalósulni:
Tanuló –gyerek
Iskola- szakember
Család – szülő
Köszönjük szépen Dr. Kása Ildikó tanulságos, segítőkész előadását, mely nagy segítséget nyújt a pedagógusaink számára.
A gyermek:
Szívesen tanul – ha türelmesen magyaráznak neki.
Szívesen másol – ha példát mutatnak neki.
Képes kihozni magából a benne rejlő legjobbat – ha támogatják, biztatják, dicsérik.
(Forrás: facebook)
Közeleg...
Kedves Szülők! A leendő elsős tanulók szüleinek figyelmébe ajánljuk az alábbi videót:
VÁR AZ ISKOLA! címmel - Dr. Strédl Terézia előadását.