A Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda 2013-tól rendszeresen megrendezi a Pázmány Péter Napokat. Ezen rendezvénysorozattal emlékezünk meg iskolánk névadójáról, Pázmány Péterről. Idén is érdekes rendezvényeket szervezünk tanulóink számára. A heti program során sor kerül a Vágsellye és környéke című pályamunka megtekintésére. Tanulóink a Vágsellyei Járási Levéltárban megtekinthetitek majd az aktuális kiállítást - Az 1918-as év eseményeinek hatása a régió fejlődésére címmel. A keddi délután a Kuttyomfitty Társulat Eltáncolt cipellők előadásával folytatódik az óvodások és az alsó tagozatosok részére. Az alsósok és a felsősök a LETart nevelőkoncerten vesznek részt, utána pedig egy kis meglepetést is tartogatunk számukra. A délutánt a Pázmány Péter életével kapcsolatos műveltségi vetélkedővel folytatjuk, melybe háromfős csapatok neveztek be. A tervezett exkurzió keretén belül a felső tagozatosokkal Esztergomba látogatunk el 2018. október 12-én, ahol megtekintjük majd a bazilikát és a vármúzeumot, valamint a visszafelé vezető utunk során megállunk majd a Simon-Júda vásárban Párkányban.
Ezen kívül képzőművészeti és fogalmazási pályázatot hirdettünk meg Régi mesterségek címmel. A közkedvelt foci-, sakk- és asztalitenisz bajnokságon kívül ügyességi versenyeket is rendezünk.. Bízunk benne, hogy iskolánk minden tanulója bekapcsolódik valamelyik versenybe, a legsikeresebb tanulókat pedig oklevéllel, édességgel és apró ajándékokkal jutalmazzuk meg. A rajz- és fogalmazási pályamunkákból kiállítás készül, mely az iskola folyosóin lesz megtekinthető. Az egész heti rendezvénysorozat a Magyar Kormány támogatásával valósul meg a Bethlen Gábor Alap forrásaiból „A magyar kultúráért és oktatásért” elnevezésű sikeres központi pályázat keretében.
