Március 22-én iskolánkban megemlékeztünk a víz világnapjáról. Nagyon szép rajzok készültek, a tanulók kékbe öltöztek és feldíszítették az osztályokat. A versenyt az ötödik osztály nyerte, ők voltak a legkékebbek.
Novinky
A víz világnapja
- 11
Biblia olimpia esperesi fordulója
A Bibliai Olimpia esperesi fordulója Galántán a Kodály Zoltán gimnázium épületében 2019. 3. 20-án volt megtartva.
Idén az ószövetségi Királyok első könyvéből és a Rut könyvéből, valamint az újszövetségi Máté evangéliumából kellett felkészülniük a csapatoknak.
A járási fordulóban iskolánkat Szabó Réka, Szarka Zsófia Bernadett, Mihályfi Lilla 9. osztályos és Hamar Dániel 7. osztályos tanulóink képviselték.
Tanulóink első helyezést értek el, amivel egyben bejutottak az Egyházmegye-közti (országos) döntőbe.
Az elért eredményekhez gratulálunk és további szép sikereket kívánunk a csapatunknak az országos döntőben!
Felkészítő pedagógus: Ing. Prieložný Katalin
Biblia rajzverseny
Könyvtárban jártak az elsősök
Március 21-én elsőseink is ellátogattak a könyvtárba. Lapozgatták a szép képeskönyveket, ismerkedtek a könyvtárhasználattal. Nagyon jól érezték magukat, hiszen ők már tudnak olvasni!
1
Könyvtárlátogatáson jártak az óvodások
Március a könyv hónapja. Ebből az alkalomból az elmúlt héten könyvtárlátogatáson jártak az óvodások. A kicsik érdeklődve nézegették a sok-sok könyvespolcot és lapozgatták a szebbnél szebb könyveket.
3
FIGYELEM!
Fizika és kémia olimpia járási forduló
2019.3.13-án lezajlott a fizika olimpia járási fordulója, melyen iskolánk tanulói nagyon szép eredményt értek el:
Finta Luca 8.o. 1. hely
Szarka Zsófia Bernadett 9.o. 1. hely
Szabó Réka 9.o. 3. hely
Kaňuch Flóra Emma 9.o. 5. hely
Mindnyájan eredményes megoldók lettek, melyhez gratulálunk!
A 9. osztályos tanulók készülnek a kerületi versenyre, melyhez sok sikert kívánunk!
Felkészítő: Mészáros Ildikó
2019.3.22-én lezajlott a kémia olimpia járási fordulója, amelyen eredményes megoldók lettek: Bahurek Vivien és Mihályfi Lilla 9. osztályos tanulóink. Gratulálunk.
Felkészítő: Putera Anikó
Rajzverseny
Iskolánk tanulói bekapcsolódtak a nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda által szervezett "A reformkor öröksége" elnevezésű versenyébe. "A reformkor divatja" rajzversenyben a III. kategóriában Szabó Réka 9. osztályos tanuló 1. helyezést, Daru Csenge 8. osztályos tanulló 2. helyezést, a II. kategóriában Gujdan Lilla 7. osztályos tanuló 3. helyezést ért el.
Gratulálunk!
Tesztelés 9-2019
A vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy 2019. április 3-án (szerdán) a 5. - 8. osztályos tanulók igazgatói szabadot kapnak a 245/2008-as iskolatörvény 150. paragrafusa 5. bekezdésének értelmében a 9. osztályos tanulók országos tesztelése miatt - Tesztelés 9-2019.
Megértésüket köszönjük.
Testovanie 9-2019
Riaditeľstvo Základnej školy s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským v Šali Vám oznamuje, že dňa 3. apríla 2019 udeľuje riaditeľské voľno v zmysle § 150 ods. 5. zákona 245/2008 Z.z. o výchove a vzdelávaní (školský zákon) a o zmene a doplnení niektorých zákonov pre žiakov 5. - 8. ročníkov z dôvodu organizačného zabezpečenia cesloslovenského testovania žiakov 9. ročníka s názvom Testovanie 9-2019.
Za pochopenie ďakujeme.
Nyitott nap
Iskolánk március 15-én nyitott napok keretén belül üdvözölte leendőbeli elsőseit és szüleiket, óvodásait, valamint azokat a szülőket is, akiknek gyermekei már az iskolánk tanulói az alsó tagozaton. Ezen a napon a szülőknek lehetőségük nyílott betekintést nyerni az iskolában folyó oktatói-nevelői tevékenységbe, a pedagógusok munkájába, a gyermekek mindennapi iskolai életébe, s annak hangulatába. Megismerkedhettek az iskola célkitűzéseivel, prioritásaival és erősségeivel.
Mint minden évben az idei nyitott napokon is érdekes tanítási órák és nagyon jó hangulatú alkotóműhely kínált jó szórakozást és kellemes időtöltést a látogatóknak.
8
Dobré slovo – Jó Szó
A Dobré slovo – Jó Szó elnevezésű szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny iskolai fordulóját 2019. 3. 14-én rendeztük meg. Tanulóink négy kategóriában mérték össze előadói képességüket. Repertoárjukon szerepeltek klasszikus és mai szerzők művei is. A versenybe 30 tanuló kapcsolódott be. A járási fordulóban a kategóriák első helyezettjei képviselik iskolánkat. Minden résztvevőnek gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk!
Felkészítő pedagógusok: Hamar Mónika, Szetyinszký Veronika, Paszmár Erzsébet.
9
Könyvbemutató
"Az ember életében nincs annál hosszabb távú és nagyobb siker, mint az, hogy gyerekeiből
boldog és kiegyensúlyozott, értékes embereket tud nevelni és elindítani az életben."2019.3.13-án délután az iskolai galériában szülők és pedagógusok számára érdekes előadással egybekötött könyvbemutatót tartott Virágh Hajnalka. A meglepő című „Görényből gyerek”, vagyis hogyan szeressük és támogassuk figyelemzavaros hiperaktív gyerekünket c. könyvét mutatta be. Több éves tapasztalat, siker és sikertelenség, fájdalmas hosszú út, bukások és megoldások... Mindez egy családban figyelemzavaros kislánnyal. Mit tehet ilyenkor a szülő, nagyszülő, pedagógus? Kérdések és válaszok mindarra, hogy hogyan tud egy figyelemzavaros ADHD-s gyerek is boldog, kiegyensúlyozott, sikeresebb életet élni egy harmonikus családban. A mai rohanó világban rengeteg figyelemzavaros él velünk és közöttünk. Gyakran kiközösítve és félreismerve, segítség nélkül nehezen boldogulva a mindennapi életben, megfelelő segítség, támogatás és fejlesztés hiánya nélkül. Ehhez adott útmutatót a könyv szerzője pedagógusoknak és szülőknek egyaránt.
Köszönjük Brňák Katalinnak, aki megszervezte a bemutatót, valamint a támogatóknak, akik lehetővé tették, hogy ez a tartalmas találkozó létrejöjjön.
Miért magyar iskolába???
A legegyszerűbb érv az, amit minden szülőnek meg kellene értenie. 6 éves korban egy gyerek még nem tud olyan összetetten gondolkodni, hogy szűrni tudjon az őt érő információáradat között. Az anyanyelv, amit már magzat korától érzékel, amin keresztül addig felfedezte a világot, csakis az nyújt számára olyan biztonságot, hogy mélységi tudásra tehessen szert. Tudatosítanunk kell, hogy ha az elsős osztály tananyagai nem rögzülnek megfelelően, ha akár csak egy kis részlet is kimarad belőle (amit akkor talán észre sem vesz a szülő), már befolyásolja a ráépülő tananyag elsajátításának hatékonyságát. Tehát rögtön hiányossá válik az az érv, ami miatt nem anyanyelvi iskolába íratta a szülő csemetéjét. Hisz hátrányt szenved a sikerességben – amit ugyebár eredetileg célul tűzött ki.
Arról már nem is beszélve, hogy egy kisiskolás számára a tanulás nem csak az iskola falai közt zajlik, hanem részben otthon is. Ahol csakis a szülőre hagyatkozhat. Ha pedig a szülő nem tud neki segíteni megfelelő mértékben – pont a nyelvi hátrány miatt (tehát nem érti pl. a szlovák nyelvű szöveges matematika feladatot) – akkor a lurkó számára nem válik teljessé a tanulási folyamat, ami ismét csak hátráltatni fogja őt a további ismeretek megszerzésében.
Anyanyelvét, – amit a legjobban ismer – csak konyhanyelvi szinten fogja használni, a számára másodlagos nyelvet pedig kénytelen lesz magasabb szinten. Amilyenen viszont még nem tudja, mert eddig nem ez a nyelv volt az első az információgyűjtésben. Valóban tudni fog két nyelven, de mindkettőn csak alacsony színvonalon.Az alapvető ismeretek rögzülése, tehát az iskolai alapok tanulásánál ezek a nüanszok egy 6-7 évesnek komoly zavart okozhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a folytonos frusztráció és terhelés miatt állandóan stresszhelyzetben kell teljesítenie, ami egy felnőtt számára is megerőltető tud lenni, nemhogy egy kisiskolásnak.
Ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy. Az ismert közmondás – melyet gyakran használnak érvként az idegennyelv-oktatás alátámasztására – teljes mértékben helytálló. Ebben meg is egyezhetünk. És tanácsoljuk is mindenkinek, akinek csak lehetősége van, tanuljon idegen nyelveket. De ne az anyanyelve kárára! Anyanyelvén tanuljon a lehető legmagasabb fokon, hogy szilárd alapokra erős falakat épülhessenek.
Bessenyei György erre már jóval korábban, mintegy 300 éve megadta a választ: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”Forrás: Internet
Scratch Cup 2019
Tanulóink részt vettek a Scratch online programozóversenyen, melyen 90 perc alatt kellett 3 programot elkészíteni és elküldeni. Eredményes megoldók: Majer Károly 7.o, Gemeri Erik 7.o., Bán Péter Sámuel 4.o, Molnár Gergő Dániel 4.o, Szullo Simon 8.o.
A versenyzőknek gratulálunk és további sikereket kívánunk.
Felkészítő tanár: Kőrös Szilvia
Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny
Március 7-én tartották a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny vágsellyei járás fodulóját Deákin. Iskolánk tanulói a következő besorolásokkal tértek haza:
VERSMONDÓK:
1.Kategória
Ezüstsávos – Banász Zsófia 2. o.
Szullo Vanda 3. o.
2.Kategória
Ezüstsávos – Lieskovsky Viktória 6. o.
Kategória
3.Aranysávos – Szabó Réka 9. o.
Daru Emese 9. o.
PRÓZAMONDÓK:
1.Kategória
Bronzsávos – Konkoly Luca 2. o.
Ezüstsávos – Vígh Zsófia 3. o.
2. Kategória
Ezüstsávos – Bíró Lilianna 4. o.
Bronzsávos – Szabó Máté 5. o.
3. Kategória
Aranysávos – Daru Csenge 8. o.
Ezüstsávos – Horváth Máté 7. o.
Felkészítő pedagógusok: Páldy Eszter, Bánovský Euridike, Dohányos Katalin, Szetyinszky Veronika
1
Tisztelt Szülők és Iskolabarátok!
Az előző évekhez hasonlóan 2019-ben is lehetőségük nyílik arra, hogy adójuk egy részéről saját belátásuk szerint döntsenek. A Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Alapszervezete mint hivatalosan bejegyzett polgári társulás az idén is jogosult a 2% fogadására. Kérjük Önöket, ne hagyják kihasználatlanul ezt a lehetőséget és támogassák iskolánk szülői szövetségét, hogy a befolyt összegből tanulóink számára további programokat, hasznos és szükséges segédeszközöket biztosíthassunk.
A nyomtatványokat az iskolában veheti át vagy letölthetik weboldalunkról.
BIZALMÁT ÉS TÁMOGATÁSÁT KÖSZÖNJÜK!
7 mérföldes csizmában heted 7 határon át
2019.03.08-án Tallóson került megrendezésre a “7 mérföldes csizmában heted 7 határon át“ mesevetélkedő 3. fordulójának körzeti versenye.
Iskolánkat a KISOKOSOK /Petrécs Gréta, Szullo Vanda, Varga Bianka, Vígh Zsófia/, a PÁZMÁNYOSOK / Banász Adrián, Gemeri Viktor, Németh Andrej, Závodský Dávid/ és az EGYSZER VOLT … /Kasimyar Orsolya, Molnár Gergő Dániel, Takács Ádám Zalán, Szabados Ádám/ csapata képviselte. Tanulóink 7 meséből mérték össze tudásukat a többi versenyzővel. Az EGYSZER VOLT.... csapat megosztott 5. helyezésig, a PÁZMÁNYOSOK a 2. helyezésig, a KISOKOSAINK pedig egészen az 1. helyezésig lépdeltek a hétmérföldes csizmáikkal. Mind a három csapat továbbjutott a 4. fordulóba, az országos elődöntőnbe. Gratulálunk a szép eredményhez!
Felkészítő pedagógusok: Páldy Eszter, Andódi Laura
2
Tesztelés 9-2019
A 2018/19-es tanévben az alapiskolák 9. osztályos tanulóinak országos szintű tesztelésére 2019. április 3-án (szerdán) és 2019. április 4-én (csütörtökön) kerül sor.
A 9. osztályos tanulók a következő tantárgyakból írnak tesztet:
- matematika,
- magyar nyelv és irodalom,
- szlovák nyelv és szlovák irodalom.
A tesztelés pótterminusa: 2019. április 16. és 2019. április 17.
A módosított állami oktatási program értelmében a szlovák nyelv és szlovák irodalom tantárgy tesztelése során felmérik a tanulók kommunikációs képességének a szintjét is: a hallás utáni szövegértést, az értő olvasást a nyelvi és irodalmi kommunikációs részterületeken. A hallás utáni szövegértés kapcsán azt vizsgálják, hogy a tanuló milyen szinten képes megérteni a hallott szlovák nyelvű szöveget, valamint az elhangzott információkat feldolgozni.
A központi országos tesztelés célja, hogy felmérje az alapiskolák végzőseinek tudásszintjét, képességeit, illetve kompetenciáit, amelyekre a középiskolai továbbtanulás során és a munkaerőpiacon is szükségük lesz. A felmérésért az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) felel.
A teszteléssel kapcsolatban további információk a következő weboldalon találhatók:
https://www.nucem.sk/sk/merania/narodne-merania/testovanie-9
„Poznaj slovenskú reč“ 2019
2019. március 6-án került sor a Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny járási fordulójára immár hagyományosan iskolánk szervezésében. A Vágsellyei, a Nyitrai és a Lévai járás legügyesebb tanulói mérték össze szlovák nyelvtudásukat két kategóriában. A verseny és a megmérettetés célja a szlovák nyelvtanuláshoz való pozitív hozzáállás és egyben a tehetséggondozás erősítése. Az I. kategóriában az alsó tagozatosok mérkőztek meg a szlovák gyermekirodalom kiszámolóiból, versikéiből, mesereprodukcióból, értő olvasásból és szövegalkotásból. Tehetséges tanulóink bátran vették az akadályokat, nagyon szépen szerepeltek, így iskolánkat méltóképpen képviselték. Az említett I. kategóriában Takács Sára 4. osztályos tanulónk a 4. helyen végzett ezüstsávos minősítésben. Felkészítője Andódi Laura tanító néni. A II. kategóriába a felső tagozat nyolcadikosai és kilencedikesei kapcsolódtak be, az ő feladatkörükbe a szövegértelmezés, a szövegalkotás és a hangos olvasás tartozott. Ebben a kategóriában 2 tanulónk is megmérettetett. Gál Ádám 9. osztályos tanulónk a 2., szorosan utána pedig Pešádik Zsófia 8. osztályos tanulónk végzett a 3. helyen, mindketten aranysávos minősítésben. Felkészítőjük Szetyinszký Veronika és Paszmár Erzsébet tanító nénik. Pedagógusainknak és versenyzőinknek gratulálunk az elért eredményekhez, a kerületi fordulóhoz pedig sok sikert kívánunk.