2020. március 5-én került sor a Poznaj slovenskú reč elnevezésű szlovák nyelvű verseny járási fordulójára immár hagyományosan iskolánk szervezésében. Idén a már tradícióval rendelkező verseny a 40. évfordulóját ünnepli. A Vágsellyei, Nyitrai és Lévai járás legügyesebb tanulói mérték össze szlovák nyelvtudásukat két kategóriában. A verseny és a megmérettetés célja a szlovák nyelvtanuláshoz való pozitív hozzáállás és egyben a tehetséggondozás erősítése is. A járási fordulón a rátermett tanulók 4 versenyszámban mérték össze erejüket.
Az I. kategóriában az alsó tagozatosok mérkőztek meg a szlovák gyermekirodalom kiszámolóiból, versikéiből, mesereprodukcióból, értő olvasásból és szövegalkotásból. A kommunikációs képességek mellett a versenyzőknek a 2. kategóriában kreativitásukról is bizonyságot kellett tenniük szövegalkotással, 5 téma közül egyet a szakmai zsűri előtt kellett kifejteni, 7 megadott szó felhasználásával összefüggő történetet megfogalmazni és előadni szabadon, illetve minél tökéletesebben reprodukálni és felolvasni szöveget. Tehetséges tanulóink bátran vették az akadályokat, nagyon szépen szerepeltek, így iskolánkat méltóképpen képviselték. Az I. kategóriában Gemeri Viktor 4. osztályos tanulónk aranysávos 1. helyezett, Somogyi Gábor 3. osztályos tanulónk pedig a járási 6. helyen ezüstsávos minősítésben részesült. Felkészítőjük Andódi Laura tanító néni. A II. kategóriában 2 nyolcadikos tanulónk is megmérettetett. Hamar Dániel aranysávos 1. helyezett, Gemeri Erik pedig ezüstsávos 2. helyezett lett. Felkészítőjük Paszmár Erzsébet tanító néni. Az első három helyen végzett tanulók oklevelet és értékes könyveket vettek át, és továbbjutottak az Érsekújvárban áprilisban megrendezendő kerületi fordulóba. Ügyes versenyzőinknek és felkészitő pedagógusaiknak szívből gratulálunk, a kerületi fordulóhoz pedig sok sikert kívánunk.