A kezdődő adventi időszak karácsony szenteste, Krisztus születésének napján ér véget. Várakozik kicsi és nagy egyaránt, miközben együtt számolják a napokat, mennyit kell még karácsony estig aludni. Ilyenkor előkerülnek a téli lakásdíszek és az adventi csokinaptár is. Ennek az időszaknak talán a legszebb dísze az adventi koszorú, amelyet készen is megvehetünk, de talán sokkal értékesebb, ha mi magunk készítjük el. Nem kell sok dolog hozzá, csak egy koszorú alap, zöld fenyőfaág, négy gyertya, színes masnik, termések és ötletes díszítő elemek. A mai szombaton, 2022. november 26-án, az óvodás és iskolás gyerekek a szüleikkel együtt közös adventi koszorúkat készítettek a vághosszúfalui kultúrházban. Köszönet érte Nagy Péter, esperes-plébános úrnak, aki a kellemes délelőttöt az érdeklődők részére megszervezte.
Novinky
Adventi koszorúk készítése
- 4
Járási sakkbajnokság
November 21-én, 4 tanulónk részt vett a járási sakkbajnokságon Zsigárdon, ahol a járásból összesen 28 tanuló mérte össze sakktudását. Tanulóink nagyon szépen szerepeltek a versenyen. Molnár Gergő 8. osztályos tanuló saját kategóriájában és az összesítésben a második helyen végzett, így továbbjutott a kerületi fordulóba. Azonban a többi Pázmányos is büszke lehet. Az alapiskolás fiú kategóriában a következő helyezéseket érték el:
Molnár Gergő 8. osztály - 2. hely
Gyuovszky Tamás 5. osztály – 8.hely
Szarka Viktor 5. osztály – 12. hely
Bahurek Dávid 5. osztály – 18. hely
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Floorball
Iskolánk floorball csapata részt vett a járási bajnokságon a vágvecsei Bernolák utcai alapiskolában, amely az egyik helyszíne volt a bajnokság elődöntőinek. Csapatunk lelkesen és mindent beleadva játszott,és annak ellenére, hogy nem jutottunk a döntőbe, nagy-nagy dicséret illeti minden játékosunkat a sportszerű csapatjátékért, lelkesedésért.
Az óvoda és az alapiskola együttműködése
Nagy szeretettel vártuk az óvodánkba az 1. osztályos tanulókat és a tanító nénit. Az óvodás gyerekek meseelőadással készültek. Előadták Benedek Elek: A három kívánság c. meséjét, míg az óvónénik bábjelenettel kedveskedtek: Az okos kis nyúl és az oktondi pocok. Az előadás után a gyerekek vidáman vették kézbe a játékokat és jót játszottak együtt. Köszönjük szépen a tanító néninek és az elsősöknek, hogy elfogadták a meghívásunkat és jelenlétükkel szebbé tették a délelőttünket.
SakkTesi
Iskolánk 3 pedagógusa részt vett az SZMPSZ által, Komáromban megszervezett SakkTesi továbbképzésen. A tréning fő célja az volt, hogy a pedagógusok megismerjék Polgár Judit módszerét. A továbbképzés által a pedagógusok elsajátították a sakkozás alapjait. Végezetül emléklapot kaptunk, valamint az intézmény részére átvehettünk egy gumiszőnyeg sakktáblát bábokkal együtt. Az óvodás gyermekekkel kipróbáltuk, aminek nagyon örültek.
Kerületi díjazott
Banász Zsófia, 6. osztályos tanuló 2022. november 18-án (pénteken) Nyitrán átvette a Hol volt, hol nem volt ..... című rajzverseny kerületi fordulójának 3. helyezéséért járó díjat. A szép eredményhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Zenei siker
Iskolánk 6. osztályos tanulója Németh Noémi a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen Bronz minősítést érdemelt ki. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk.
Ibobor informatikaverseny eredményei
November 7. és 11. között lezajlott az iBobor informatikai verseny, melybe Szlovákia szerte összesen 124 574 alapiskolás és középiskolás tanuló kapcsolódott be. A verseny fő célja az információs és kommunikációs technológiák iránti érdeklődés felkeltése a tanulók körében. Iskolánkból 30 tanuló vett részt a versenyben. Eredményes megoldóink: Tóth René, Bende Marcell 9. osztály, Szabados Ádám, Molnár Gergő Dániel 8. osztály, Vími Edina 7. osztály, Bugár Emma, Szarka Viktor, Horváth Dorka, Nozdrovický Lili 5. osztályos tanulók. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk.
Nevelő koncert
Felső tagozatos tanulóink iskolánk prevenciós programja keretében nevelő koncerten vettek részt, amelyet a LETart produkciós iroda szervezett Trendsetter címmel. A világháló használata, veszélyei, a virtuális világ térhódítása, az empátia és emberséges viselkedés egyre nagyobb hiánya - ezek a témák hangzottak el zenei, filmes feldolgozásban, élő szöveg kíséretében. A koncert üzenete, mondanivalója: maradjunk emberek, ne váljunk digitális zombikká, akik a mobiltelefonok, számítógépek világában elveszítik a legfontosabbat: önmagukat és embertársaikat.Köszönjük a szülői szövetség anyagi támogatását.
A magyar nyelv napja
Pázmány Péter Napok kiértékelése
November 11-én (pénteken) kiértékelésre kerültek a Pázmány hét alatt megrendezett versenyek. A tanulók már alig várták a kiértékelés napját. A résztvevők értékes ajándékokkal, oklevelekkel és csokikkal gazdagodtak. Mindenkinek gratulálunk. Reméljük, hogy jövőre még több tanulónk kapcsolódik be a Pázmány hét keretein belül megrendezett versenyekbe.
„A Nyitra Megyei Önkormányzat anyagi támogatásával valósult meg.”
„Realizované s finančnou podporou Nitrianskeho samosprávneho kraja.“
Projekt
Názov: Dni Petra Pázmánya
Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya v Šali už od roku 2013 tradične organizuje niekoľko aktivít zameraných na kultúrnu oblasť, na podporu vzdelávania detí a žiakov školy v rámci Dní Petra Pázmánya. Pestrým programom a rôznymi aktivitami si každoročne pripomíname význam a pôsobenie osobnosti Petra Pázmánya, ktorá nesie škola vo svojom názve. V jesenných mesiacoch 2022 sme znova pripravili a uskutočnili rôzne zaujímavé aktivity pre deti a žiakov našej školy - vedomostný kvíz o živote a činnosti Petra Pázmánya, športové aktivity, literárnu a výtvarnú súťaž, fotografickú súťaž zameranú na prírodnú jesennú tematiku, ako aj divadelné predstavenie. Uvedené akcie sa uskutočnili prevažne v termíne od 17. do 21. októbra 2022.
V rámci projektu sa deti materskej školy a žiaci 1. stupňa zúčastnili divadelného literárneho predstavenia v podaní uznávanej umelkyne Gyöngyi Écsi s názvom Voda života, realizovali sme v jednotlivých triedach netradičnú hodinu literatúry s prezentáciou o Pázmányovi, ďalej zakúpili novšie zaujímavé tituly kníh pre deti, taktiež niekoľko spoločenských hier, ktoré budú využívané v školskom klube detí, vo výchovno-vzdelávacom procese, počas mimoškolských aktivít alebo triednických hodín (zameranie na formovanie kolektívu a spoločne strávený čas).
Pri realizácii uvedených aktivít sa u detí a žiakov prebudil prirodzený záujem o poznanie a nové vedomosti, rozvoj komunikačných zručností a schopností, zlepšila a využila sa práca s informáciami a spôsob ich spracovania a prezentácie. Cieľom bolo podporiť aj záujem detí a žiakov o regionálne poznatky a cieľavedomé formovanie vzťahov a sociálnych kompetencií medzi žiakmi v kolektíve školského prostredia. Okrem tohto sa uskutočnili aj obľúbené športové aktivity ako futbal, florball, šach i hravé športové cvičenia. Do uvedených činností a športových aktivít sa zapojila celá škola, pričom najúspešnejší žiaci boli odmenení, dostali diplomy, darčekové predmety, knihy a sladkosti. Poďakovanie patrí Nitrianskemu samosprávnemu kraju a taktiež Združeniu rodičov za finančnú pomoc pri realizácii uvedených aktivít.
Materiálne zabezpečenie uvedeného projektu bolo zabezpečené v rámci poskytnutia dotácie na podporu športu Nitrianskeho samosprávneho kraja.
"Realizované s finančnou podporou Nitrianskeho samosprávneho kraja."
4
Rajzpályázat díjazottjai
Nyitra megye Művelődési Központja Hol volt, hol nem volt....című XI. mesefesztivál keretében képzőművészeti pályázatot hirdetett, mely témája: Grimm mesék - képekben. Az óvodából Gaál Réka az 1.kategóriában az 1. helyezést, Banász Zsófia 6. osztályos tanuló a 4. kategóriában 1. helyezést, Bugár Emma 5. osztályos tanuló 4. kategóriában 3. helyezést értek el. Mindnyájuknak gratulálunk és további sok sikert kívánunk.
Egészségvédelem az óvodában
Az óvodás gyerekek játékos formában megtanulták, hogy miért is fontos az egészségük védelme, a fogaik ápolása. Ennek keretén belül megnézték miből áll az emberi test, melyik szerv hol helyezkedik el. A gyerekek begyakorolták, hogy baleset esetén hogyan kell segíteni bekötözni a kezeket- lábakat. Hangsúlyt fektettünk a fogápolásra is, a gyerekek megtekintették a tanító nénik bábelőadását A Fognyűvő Manócska címmel. Végezetül ellátogattunk az óvodánk közelében lévő sószobába, ahol a gyerekek vidáman játszottak, jól érezték magukat.
2
Bronzérem a járási asztalitenisz bajnokságon
Iskolánk 5. és 6. osztályos tanulói részt vettek a járási asztalitenisz bajnokságon Negyeden, ahol a harmadik helyen végeztek Szarka Krisztián, Szarka Viktor, 5. osztályos, Bende Máté, Závodsky Dávid, 6. osztályos tanulóink. Az elért sporteredményhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk.
Osztályok díszítése
Halloween alkalmából iskolánk tanulói feldíszítették az osztályokat. Ötletekben nem volt hiány, íme néhány fotó.
7
Figyelem
Tökfaragás
Legnagyobb örömünkre az idei tanévben sikerült megrendezni a már hagyományosnak számító őszi alkotó délutánunkat. A dolgos szülőknek és kreatív csemetéiknek köszönhetően megint tök jó alkotások születtek
18
Nagyszülők délutánja
Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy évente legalább egy alkalommal kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket a nagyszülők iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugodt, de sokszor nyüzsgő éveiket. Az idősek hónapja alkalmából október 25-én szeretettel fogadtuk iskolánkban a nagyszülőket „ A gyógynövények ereje“ című rendezvényünkön. Tanulóink prezentáció formájában bemutatták a nálunk honos gyógynövényeket, a nagyszülők pedig megosztották velünk az eddig szerzett tapasztalataikat és jó tanácsokkal láttak el bennünket gyógyító hatásaik kapcsán. Köszönjük a nagyszülőknek a tartalmas délutánt, sokat tanultunk tőlük.
9
Levéltári kiállításon a felsőtagozatos tanulóink
A Pázmány hét keretén belül tanulóink 2 érdekes kiállítást tekinthettek meg a helyi levéltárban. A kiállítás egyik témája Vágsellye város múltja és jelene, a másik pedig az egészségügy, tűzoltóság és rendőrség fejlődése városunkban. A kiállítás sok érdekes információval,képanyaggal gazdagította tanulóink tudását szülővárosunkról. Köszönjük a levéltár munkatársainak az élvezetes tárlatvezetést.
8
Pázmány Napok az iskolában
Iskolánk tanulói nagy számban bekapcsolódtak a Pázmány Napok rendezvényeibe. A tanulók egy prezentáción belül megismerkedtek Pázmány Péter életével és korával. Minden osztályból három tagú csapat vett részt a Pázmány Péter élete és kora c. versenyben is, mely során Pázmány életéről kellett egy játékos feladatlapot kitölteniük. Továbbá, különböző aktivitások és feladatok várták a tanulóinkat: olvasói maraton, sakkbajnokság, tökfaragás, focibajnokság, ügyességi játékok, levéltári látogatás, fotóverseny (varázslatos ősz), valamint rajzverseny Pázmány Péter portréjáról. Az elkészült munkákat és a versenyeket az őszi szünet után kerülnek kiértékelésre.. A tanulókra értékes nyeremények és oklevelek várnak. Mindenkinek köszönjük az aktív részvételt.
„A Nyitra Megyei Önkormányzat anyagi támogatásával valósult meg.”
„Realizované s finančnou podporou Nitrianskeho samosprávneho kraja.“
2