• XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál

          • 2022. június 11-én, két év kényszerszünetet követően Komáromban került megrendezésre a XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál, ezúttal szorosan kapcsolódva a Petőfi emlékévhez. Ennek apropóján minden versmondó egy Petőfi költeménnyel és egy szabadon választott verssel, vagy prózával készült. A megmérettetésre rekordszámú, közel 160 diák érkezett szerte az országból, sőt még a határon túlról is. A nagy létszámra való tekintettel a verseny három kategóriában zajlott, három különböző komáromi  helyszínen. Iskolánk negyedik osztályos tanulói a komáromi Jókai Mór Alapiskolában mérték össze tudásukat, ott, ahol egykoron maga Kaszás Attila, a verseny névadója koptatta a padokat A délelőtti elődöntőn minden tanuló két-két művet adott elő, melyeket szakmai zsűri bírált el, utána pedig ebéd és rövid pihenő következett. Az elődöntő kiértékelésének és a végső megmérettetésnek a Danubius Szálló és rendezvényközpont adott otthont. Itt az arany sávos minősítést elért tanulók még egyszer elszavalták a zsűri által jobbnak ítélt verset, vagy prózát, majd kihirdették a végső győztest és kiosztották a különdíjakat is. A zsűri elnöke, Pápai Erika színművésznő, minden díjazottnak személyesen gratulált.

            Eredmény:

            SZARKA KRISZTIÁN – arany sáv

            SZARKA VIKTOR – ezüst sáv

            KÓŇA ZOE – bronz sáv

            A mintegy hetven különböző intézményből érkezett lelkes, fiatal szavaló teljesítménye ékes bizonyítéka annak, hogy tehetségben nincs hiány és lesznek még követői a népszerű művésznek, Kaszás Attilának.

          •  Nyitott  napok a Vágsellyei Levéltárban

          • Világszerte június 9-én ünneplik a nemzetközi levéltári napot, amelyet a Levéltárak Nemzetközi Tanácsa vezetett be a tanács 1948. évi megalapításának tiszteletére. A Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltára Vágsellye Székhellyel 2004-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, azóta tart rendszeresen nyílt napokat ebből az alkalomból. 2022. június 10-én iskolánk 4. és 6. osztályos tanulói megtekintették  A vágsellyei régió, tegnap és ma c. kiállítást. Betekintést nyertek az itt őrzött régi krónikákba és a levéltári dokumentumokba. Mindenki kipróbálhatta a lúdtollal való írást és a viaszos pecsételést – saját diplomot is készítettek maguknak.

          • Gurul a tekegolyó

          • 2022. június 7-én a 3. és a 4. osztályos tanulók a tekézés alapjaival ismerkedtek meg. Amikor a számolás során a táblán megjelentek a kétjegyű számok, nagy volt az éljenezés, drukkolás. A fiúk és a lányok is nagyon élvezték a játékot. Már most várjuk a következő lehetőséget a szórakozásra.  

             

          • Hegedűverseny

          • A Komáromi XIV. Beliczay Gyula Nemzetközi Hegedűversenyen Németh Noemi 5. osztályos tanuló Bronz minősítést érdemelt ki. Gratulálunk, további sikereket kívánunk.

          • TERMÉSZETTUDOMÁNYI HÉT

          • Május utolsó hetében megvalósult iskolánkon az immár hagyományos Természettudományi Hét, mely programja a következő volt:

            1. Természettudományi tantárgyverseny, melyen matematikából, fizikából, kémiából, biológiából és geográfiából mérték össze tudásukat a tanulók.
            2. Prezentációs verseny, melyre a 8. és 9. osztályos tanulók készítettek nagyon szép PowerPointos prezentációkat hazánk vízierőműveiről.
            3. Herbáriumkészítő – verseny, melyen az 5. osztályos tanulók gyönyörű munkáit értékeltük.
            4. Fizika képekben rajzverseny, ahol fizikai jelenségeket, törvényeket, egy – egy témakört dolgoztak ki a tanulók.
            5. Kerékpártúra a vágkirályfai vízduzzasztóhoz.
            6. Tanulmányi kirándulás Budapestre a Csodák Palotájába, mely egyben az év végi kirándulás is lesz.

            Az eredményes tanulókat diplommal, könyvvel és édességgel jutalmaztuk. Tartalmas, aktív és élményekben gazdag hetet zártunk.

          • Gyermekhét az óvodában

          • Az óvodásokat a gyermeknapi héten minden nap különleges meglepetés várta. Volt álarcosbál, bűvész, fagyizás és sok-sok kacagás. A képek igazolják a gyermekek felhőtlen boldogságát. 

          • Köszönet

          • Tisztelt  Szülők és Iskolabarátok!

            A Kaufland „Čerstvé hlavičky”  projektben iskolánk a 2. helyen végzett 4164 szavazattal. Mindenkinek köszönjük az iskolánkra leadott szavazatokat.

          • Tanulmányút

          • A Mentor TT tehetségprogram keretén belül május 31-én Hodul Marcel, Lelovics Immanuel és Jakubík Vivien, 9. osztályos tanulóink jutalom tanulmányúton vehettek részt. Először Mányát, az Érsekújvári járáshoz tartozó település védett természeti madarait mutatta be Gúgh János ornitológus. Felsőahát, Verebély városrészét alkotó Zsitva parti település értékeit Jókai Mária és Szanyi Mária néprajzkutató ismertette. Alsóbodokon az Esterházy János Zarándokközpontot látogattuk meg, megemlékeztünk a mártír politikusról a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában Pék László tanár előadásában. Délután utunk Kisvezekényre vezetett, ahol koszorúzásra került sor az 1652. augusztus 25-i nagyvezekényi csata emlékművénél, megemlékeztünk a csatában elesett négy Esterházy fiúra. Garamszentbenedeken megismerkedtünk az 1075-ben felszentelt Benedekrendi apátság templomával és kolostoregyüttesével, az egyházi és művészettörténeti értékeket Szanyi Mária tanár, néprajzkutató mutatta be. A kirándulás utolsó helyszíne Borfő volt, ahol a török hódítás időszakában a hegyoldalba vájt, menedékül szolgáló barlanglakásokat tekintettük meg Pleva Péter, a Lévai Barsi Múzeum történészének segítségével. Tartalmas, szép napot töltöttünk együtt és új ismeretekkel gazdagodva tértünk haza.

             

             

          • Pályaválasztási témák a Tehetségközpontban

          • A pályaválasztás minden tanuló részére komoly kérdés. Legtöbbször nehéz a döntés, sokan nem tudják, milyen iskolát válasszanak,sőt azt sem,hogy a jövőben milyen foglalkozás tetszene nekik.

            Iskolánk 8.osztályos tanulói a nyitrai Tehetségközpontban lehetőséget kaptak betekinteni a pályaválasztási problémák, a döntést megelőző folyamat  és az önismereti kérdések témakörébe. A tartalmas délelőtt folyamán megtudták, mi mindent kell számba venni a pályaválasztásnál, milyen feltételeknek kell megfeleni az egyes foglalkozásoknál, mi a duális oktatás, stb. Megtanulták, hogy a legfontosabb az, hogy ismerjék önmagukat, saját képességeiket . Az előadások között  teszteket oldottak, melyek különféle részterületeket vizsgáltak, pl. önismeret, általános képességek, részképességek, kognitív tudás matematikából, angol, nyelvből, logikai készségek, stb. Minden teszteredményt azonnal kiértékeltek, az adott eredményekhez hozzárendelték a megfelelő munkaköri területeket, tehát nagyjából minden tanuló irányvonalat kapott ahhoz, hogy könnyebben tudjon majd dönteni. A tesztek időigényesek voltak, és néhány kérdés bizony megizzasztotta a gyerekeket, de tekintettel a végeredményre hasznosak és effektívek voltak. Nagyon jól kidolgozott koncepció alapján dolgoztak a központ munkatársai, segédanyaggal látták el a tanulókat, amelyek a szülőknek is nagyon hasznos útmutatóként szolgálhatnak majd a jövő évi pályaválasztás során.

          • Ki gurít a tekepályán?

          • Június 1-én gyermeknap alkalmából iskolánk 5. és 6. osztályos tanulói a városi tekepályán próbálhatták ki magukat.  A gyerekeknek nagyon tetszett a próbajáték, sőt kiderült, hogy van tehetségük ehhez a sporthoz is. Később pihenésképpen jólesett a fagyizás. Köszönjük a lehetőséget és a vidám sportdélelőttöt.

          • Gyermeknap

          • 2022. június 1-jén iskolánk alsó tagozatos tanulói is gyermeknapot tartottak. A tantermi játékokat felváltotta a fagyizás, majd a sétával egybekötött szabadtéri szórakozás. A kártyázást, olvasgatást a bújócskázás, focizás, labdázás váltotta fel hangos nevetéssel kísérve. A szokásosnál is vidámabban telt e délelőttünk, ami a Szülői Szövetség támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. 

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
      • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
      • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
      • 37861409
      • 2021623835
      • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
      • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje