• Tanítónapra

          • „A tanítás nem más, mint a szív érintése, amely örökre megváltoztatja az életet.”

            Ez az idézet tökéletesen kifejezi a tanárok munkájának lényegét. A mai ünnepnap nem pirosbetűs, mégis sokunknak oly kedves. Megállunk egy pillanatra, s köszönetet mondunk mindazoknak, akik egész éven át élethivatásként tanítják és kísérik a jövő nemzedékeit. Vajon mit is tudunk ma ünnepelni a kiváló pedagógus, Comenius születésnapján kívül? A pedagóguspálya csodálatos világát, a mély hivatástudatot, az új kihívásokat, a jövőbe vetett bizalmat, az értékek közvetítését, valamint a  mindent feledtető gyermeki mosolyt. A pedagógus lámpás, amely megvilágítja az utat az ismeretlen erdőben, ami maga az élet – eligazít, utat mutat. Ám a lámpásnak is szüksége van olajra, hogy fényt adhasson. Kívánunk minden nyugdíjas és jelenlegi kollégának jó egészséget, sugárzó lelkierőt és békét, szilárd hitet, sok kitartást, kedves mosolyt az arcokon és főleg optimizmust. Isten éltesse a pedagógusokat!

          • Próbavállalkozások

          • Március 25-én a 8. és 9. osztályos tanulók megtekintették a vágsellyei kultúrházban a „Cvičné firmy“ próbavállalkozások prezentációját. Ezt az eseményt a Spojená škola Nivy2, vágsellyei szakközépiskola szervezi, melyen a középiskolás diákok bemutatják az általuk létrehozott próbavállakozásokat. Tanulóink megismerkedhettek az egyes cégek arculatával, kínálatával és üzleti kommunikációjukkal. Érdekes és hasznos  volt mindannyiunk számára ez a rendezvény. Köszönjük a meghívást.

          • Víz világnapja az iskolában

          • A Víz Világnapját iskolánkban március 24-én ünnepeltük. A tanulók kék színű ruhákba öltöztek, és egy érdekes prezentációt, valamint egy informatív kisfilmet tekintettek meg. Az esemény során szerzett tudásukat egy szórakoztató kvíz segítségével teszteltük. Minden osztályban az első három helyezett tanulót apró ajándékkal jutalmaztuk

          • A víz világnapja az óvodában

          • Március 22. - A víz világnapjaCélja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünk védelmére, a Föld vízkészletének megóvására. Az óvodás gyermekek kék ruhába öltözve megemlékeztek erről a napról. A gyerekek feladatok által tették próbára a tudásukat, aktivitásokban vettek részt: akváriumot, tavat készítettek. Vízben élő állatokat színeztek, festettek, ragasztottak.

          • Könyvtárlátogatás

          • Március a könyv hónapja, ez alkalomból iskolánk napközisei könyvtárlátogatáson vettek részt a vágsellyei könyvtárban. Megérkezésünk után a könyvtáros hölgy elmesélte, hogyan működik egy könyvtár, milyen szabályokat kell betartani, hogyan  lehet könyveket kölcsönözni. Az elméleti ismereteket után a gyerekek nézegették a könyveket, csendben olvasgattak. A könyvtárlátogatás fő célja az volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a könyvtár működésével, felkeltsük az érdeklődésüket a könyvek és az olvasás iránt.

            Kellemes érzésekkel és élményekkel lettünk gazdagabbak. Jövőre ismét találkozunk!

          • Nyitott nap az iskolában

          • Pénteken különleges nap volt iskolánkban, hiszen nyitott napra érkeztek a szülők és az óvodások – leendő elsősök, valamint eljött közénk PaedDr. Takács Magdaléna a NIVaM komáromi részlegének munkatársa is. Mgr. Bánovský Euridike tanító néni nyitott órát tartott az első osztályban, ahol a szülők is részt vehettek gyermekeikkel,  akik a következő tanévben megkezdik az alapiskolai tanulmányaikat.  Az esemény egyik célja az új tanterv bemutatása volt, amely innovatív módszerekkel segíti a gyerekek fejlődését. A szülők izgatottan figyelték, ahogy az elsős tanulók aktívan bekapcsolódnak az órába, és közösen fedezik fel az új ismereteket . Az új kurrikulum alkalmazása során a gyerekek játékos formában tanulnak, ami nemcsak szórakoztató, hanem rendkívül hatékony is. Az óra után a gyerekek kézműves foglalkozáson vettek részt a szülők pedig megvitatták a látottakat  az igazgatónővel és az elsős osztályfőnökkel.  A szülők nagyon pozitívan értékelték a nyitott napot. Többen kiemelték, hogy örömmel látták a gyermekeket aktívan részt venni az órán, és élvezték a tananyag  játékos megközelítését. Köszönjük minden résztvevőnek, hogy eljöttek, és együtt tették ezt a napot emlékezetessé!  Reméljük, hogy a jövőben is sok hasonló alkalommal találkozhatunk.

             

          • Március a könyvek jegyében

          • A könyv hónapja alkalmából iskolánk felső tagozatos tanulói ellátogattak a Nagytapolcsányi járásban található Oponice - Appony településen található felújított kastély könyvtárába, amely nemcsak Szlovákia, hanem Közép-Európa legszebb könyvtárai közé tartozik.A könyvtár a maga korában világhírű volt. 30 000 kötetét megcsodálták Szentpétervártól Londonig. Ma 9 000 mű, 12 000 kötet található benne a világ tíz nyelvén. A legértékesebbek a XVI. századból valók, van köztük egy Szókratész-mű is, melyet 1508-ban a svájci Bázelban adtak ki. Jelenleg szervezett, 45 perces tárlatvezetéseket tartanak az idelátogató csoportoknak, egyéneknek. A téli hónapokban meghatározott időszakokban a szakembereknek és diákoknak is lehetővé teszik, hogy kutatómunkát folytassanak itt .A könyvállomány jelenleg a Szlovák Nemzeti Könyvtár tulajdona.

          • Elsőseink a könyvtárban

          • Már mi is tudunk olvasni! – ebből az apropóból és a könyv hónapja alkalmából az 1.osztály március
            17-én ellátogatott a városi könyvtárba, ahol átvehették a tagsági igazolványaikat. A könyvek
            birodalmában sok érdekes olvasnivalót találtunk. Megtanultuk a könyvtári szabályokat, hogy igazi
            tagokká válhassunk mi is.

          • „Poznaj slovenskú reč“ 2025 – Ismerd a szlovák nyelvet járási fordulója Vágsellyén

          • 2025. március 17-én újra sor került a Poznaj slovenskú reč elnevezésű szlovák nyelvű verseny járási fordulójára hagyományosan iskolánk szervezésében. A Vágsellyei, Nyitrai és Lévai járás legügyesebb tanulói mérték össze szlovák nyelvtudásukat két kategóriában. A verseny és a megmérettetés célja a szlovák nyelvtanuláshoz való pozitív hozzáállás és egyben a nyelvi tehetséggondozás erősítése is. A járási fordulón a rátermett tanulók 4 versenyszámban mérték össze erejüket kategóriánként. Az 1. kategóriában az alsó tagozatosok mérkőztek meg a szlovák gyermekirodalom kiszámolóiból, versikéiből, mesereprodukcióból, értő olvasásból és szövegalkotásból. A kommunikációs képességek mellett a versenyzőknek a 2. kategóriában kreativitásukról is bizonyságot kellett tenniük szövegalkotással. A hét tehetséges tanuló kategóriánként bátran vette az akadályokat, így nagyon szépen szerepeltek. Iskolánkat négy tanuló képviselte méltóképpen. Az I. kategóriában 1. helyen végzett Andódi Damián, 4. osztályos tanulónk, valamint a 2. helyen Tóth Juraj, harmadikos tanulónk. A két aranysávos versenyzőt Andódi Laura és Lelovič Andrea tanító nénik készítették fel. A II. kategóriában Szullo Vanda  kilencedikes tanulónk is megmérettetett, s járási 3. helyen ezüstsávos minősítésben részesült. Felkészítője Horák Zsófia tanító néni. Az első három helyen végzett tanulók oklevelet és értékes könyvutalványokat vettek át, s továbbjutottak a 2025. április 14-én megrendezendő kerületi fordulóba. Járási 4. helyen végzett a II. kategóriában Somogyi Gábor nyolcadik osztályos tanulónk szintén ezüstsávos minősítésben. Az ügyes versenyzőknek és felkészítő pedagógusaiknak szívből gratulálunk, a kerületi fordulóhoz pedig sok sikert kívánunk mindenkinek.

             

             

             

          • Tompa Mihály Országos Verseny

          • Március 17-én lezajlott a TMOV Vágsellyei járási döntője Deákin. Iskolánkat 11 tanuló képviselte a nemes megmérettetésben, közülük Németh Andrej és Vígh Zsófia, kilencedik osztályos tanulók az aranysávos besorolásból az 1. és 2. helyezettként tovább jutottak az országos elődöntőbe, amely április 3-án kerül megrendezésre Galántán. Alsó tagozatos tanulóink Heves Dóra 3. osztályos, Szullo Krisztián, Čičman Viktória 4. osztályos, Papp Viktória, Vankó Bálint 2. osztályos és Mészáros Tamás 1. osztályos tanuló ezüstsávos besorolásban részesültek. A versenyzőinknek további sok sikert kivánunk, és megdicsérjük mindazokat, akik felkészültek a versenyre, és méltóképpen képviselték iskolánkat.

          • Március 15-i megemlékezés

          • Március 15-én a magyar emberek kokárdát tűznek a ruhájukra, minden településen megemlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről, megkoszorúzzák a 48-as emlékműveket, szobrokat.

            Március 15. nem csupán egy történelmi esemény emléknapja, hanem örök példája a bátorságnak, az egységnek és a nemzet erejének. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István és a többi forradalmár nem csupán egy ország sorsát formálta meg, hanem olyan örökséget hagytak ránk, amely ma is irányt mutat.

            1848-ban a magyar nép kiállt az igazságért, a jogegyenlőségért, a sajtószabadságért, a független Magyarországért. Ezek az eszmék ma is ugyanolyan fontosak, mint akkor voltak. Az a lelkesedés, amely akkor a forradalmárok szívét fűtötte, nekünk is erőt kell hogy adjon a jelen kihívásaihoz.

            Ma, amikor emlékezünk a hősökre, ne csak a múltba tekintsünk, hanem nézzünk előre is! Gondolkodjunk el azon, mit tehetünk mi magunk a hazánkért, a közösségünkért, a jövő nemzedékeiért! A szabadság nem csupán kivívandó cél, hanem nap mint nap megőrzendő felelősség is.

            Legyünk méltók őseink áldozatára!

            Ápoljuk és erősítsük a magyar kultúrát, az összetartozás érzését!

             

          • Fizika olimpia

          • Iskolánk 9. osztályos tanulója, Kubányi Levente nagyon szépen teljesített a Fizika olimpia járási fordulóján, melyre 2025. március 12-én kerűlt sor. Az előkelő 3. helyezést érte el, így képviseli majd iskolánkat a kerületi fordulón is. A szép eredményhez gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!

          • A könyv hónapja az óvodában

          • A könyv hónapja alkalmából a gyerekek otthonról elhozták a kedvenc könyveiket, melyeket előre elkészítettt kártyák segítségével egymás között kikölcsönöztek. Látogatást tettünk a Molnár könyvesüzletbe, ahol a gyermekek meghallgatták a könyvkészítés, vásárlás módját. A könyvvásárlás gyakorlati módon is megvalósult, mivel a közösen kiválasztott könyveket megvásároltuk. Kellemes meglepetésként a tulajdonostól egy könyvet kaptunk ajándékba, melyet ezúton is köszönünk.Továbbá köszönetet mondunk Lelovics Andrea tanító néninek és a 3.osztályos tanulóknak, akik az olvasás óra keretén belül az iskola könyvtárával ismertettek meg minket, illetve mesét olvastak nekünk.

          • Rendhagyó testnevelés

          • Óvodásaink ma egy rendhagyó testnevelésórán vettek részt az alapiskola felújított tornatermében. A bemelegítő gyakorlatok után a gyermekek kipróbálták az ott lévő temérdek eszközök valamelyikét: bordásfal, bakugrás, gurulóátfordulás előre... Mivel az idő nagyon gyorsan elszaladt, közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy ezt a lehetőséget többször is ki fogjuk használni.

          • Tanulmányi kirándulás

          • A Természettudományi Tantárgybizottság idén is megszervezte az immár hagyományos tanulmányi kirándulását, melyre 2025. március 7-én került sor. Idén Budapestre aCsodák Palotája interaktív játszóházba látogattunk el, ahol érdekes programmal vártak bennünket. Kísérletbemutatót tekintettünk meg az Öveges teremben a buborékok fizikájáról. A tanulók kipróbálhatták ügyességüket a kémia laborban is, valamint sok érdekes és tanulságos kiállított játékot próbáltak ki nagy lelkesedéssel. Az így szerzett ismereteket fel tudják majd használni a temészettudományi tantárgyak tanulása során. A napot egy rövid vásárlással zártuk. Szép élményekkel és hasznos tapasztalatokkal tértünk haza. Köszönjük a Szülői Szövetség támogatását!

          • Szemétgyűjtés

          • Iskolánk alsó tagozata az ovisokkal karöltve 2025. március 7-én bekapcsolódott a város által meghirdetett szemétgyűjtésbe. A kijelölt helyeken nem csak gyűjtöttük a szemetet, de szeparáltuk is a papírt, műanyagot, üveget. Mindezt biztonsággal - gumikesztyűben, amit a város biztosított minden tanuló számára. Sajnos a szemeteszsákjaink mind megteltek szeméttel, de így legalább tanulóinkban is tudatosult, hogy szemetelni nem szép dolog és a Földünkre, környezetünkre nézve káros is.
            A szép tiszta kórházkertben jutalomként közösen jót játszottunk!

          • XIII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny

          • Iskolánk tehetséges tanulói idén is bekapcsolódtak a XIII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenybe. A beküldött munkák közül Fricsek Kornélia 9. osztályos tanuló alkotása aratott nagy sikert, országos 1. helyezést ért el a II. kategória 41 munkája közül. A szép eredményhez gratulálunk és további sikeres alkotást kívánunk!

          • Mit tudsz a csillagokról?

          • Iskolánk két tanulója részt vett a Mit tudsz a csillagokról? asztronómiai verseny járási fordulóján, ahol Németh Andrej 9. osztályos tanuló 3. helyezést ért el. A szép eredményhez gratulálunk, a kerületi fordulóhoz pedig sok sikert kívánunk.

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
      • ZŠ: +421 0317703495

        MŠ: 0911/348100

        Ekonómka: 0313217797
      • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa
        Adresa materskej školy
        (elokované pracovisko):
        Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa
        927 01 Šaľa
        Slovakia
      • 37861409
      • 2021623835
      • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová
        Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová
        Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
        Ekonómka a personalistka: Ing. Helena Pozsonyiová
      • Vargová Michaela (ZŠ Ľ. Štúra)
        Tel.:0317703175
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje