• Erdei iskola

          • Április 17-től április 21-ig iskolánk alsó tagozatos tanulói  élményteli napokat töltöttek Krahulen az erdei iskolában. A  „Tramptária” nevű királyságban, ahol maga a király és a királynő az összes udvarhölggyel együtt már nagyon várta és fogadta a hercegeket, hercegnőket bőséges program várt ránk. Felfedezhettük a természet adta lehetőségeket, a meseerdőn keresztül eljutottunk egy kilátóhoz, ahonnan gyönyörködhettünk a táj szépségében, elsétáltunk Európa közepébe és meglátogattuk az ott elhelyezkedő Keresztelő Szent János templomot.  Királyi mesterségeket tanultunk és erőnket lovagi tornákon mérhettük össze a többiekkel. A rendhagyó módon történő élményalapú tanulás-oktatás segítségével  értékes tudással  gazdagodtunk  természetismeretből, honismeretből, környzetvédelemből, fejlesztettük  képességeinket szlovák nyelvből, pénzügyi ismeretekből, képzőművészetből, zenéből és testnevelésből is. Fantasztikus csapatokká, közösséggé kovácsolódtunk az egy hét alatt.

          • A Föld napja az óvodában

          • " Kertész leszek, fát nevelek,

               kelő nappal én is kelek,

               nem törődök semmi mással,

               csak a beojtott virággal. " (József Attila)

            Az óvodás gyermekek a Föld napja alkalmából elsétáltak a töltésre, ahol virágokat szedtek. A fárasztó séta után visszatértünk az óvodába, ahol feladatokat oldottunk meg a Wordwall programban. A faliújságot szép rajzokkal díszítettük. Oktató videót néztünk arról, hogyan óvjuk a bolygónkat, miért fontos fákat, virágokat ültetni.A gyerekek meghallgatták a Mese a fáról című történetet, majd bábok segítségével eljátszották. Végezetül az óvodás gyerekek kis kertészekké váltak és az óvoda udvarán virágokat ültettek. Köszönjük szépen a szülőknek, hogy bebiztosították a szebbnél- szebb virágokat.

          • Večianska paleta

          • Iskolánk tíz felső tagozatos tanulója 2023. 4. 19- én részt vett a "Večianska paleta" járási rajzversenyen. A tanulók gyönyörű alkotásokat készítettek szabadon választott technikával.A legjobbnak Banász Zsófia 6. osztályos tanuló bizonyult, aki a 3. kategória győztese lett. Szép diplomot és ajándékokat vihetett haza. Az előkelő helyezéshez gratulálunk és további sok sikert kívánunk az ősszes ifjú képzőművészünknek.

          • Dobré slovo - Jó szó járási szavalóverseny

          • Iskolánk az idei tanévben ismét megszervezte a Dobré slovo - Jó szó elnevezésű szlovák nyelvi vers- és prózamondó szavalóverseny járási fordulóját. 2023. 4. 14-én a Vágsellyei és Nyitrai járások 17 tehetséges szavalója vett részt a járási fordulón, mely 4 kategóriában zajlott. A verseny elsődleges célja, hogy fejlesszük a tanulók szókincsét, előadói szlovák nyelvi és kommunikációs készségét, megismertessük velük egy másik nép irodalmát és kultúráját, valamint szereplési lehetőséget adjunk azoknak, akik szívesen és bátran mutatják be tudásukat a nagyközönség előtt. Iskolánk tanulói nagyon szépen szerepeltek, s így a következő szép helyezéseket érték el:

            I. kategória – Németh Andrej 2. hely

            II. kategória – Szullo Vanda 3. hely

            III. kategória – Szabó Máté 3. hely

            A díjazott résztvevők emléklapot és könyvutalványt kaptak. Minden szavaló mosolygós arccal és jó hangulatban hagyta el a „küzdőteret”.

            A díjazottaknak és a felkészítő pedagógusoknak gratulálunk. Bízunk benne, hogy a továbbjutók méltón és sikeresen képviselik majd a hónap végén iskolánkat és járásunkat a kerületi fordulón Komáromban.


             

          • Mesés előadás az óvodában

          • Az óvodánkba látogatott a Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás egyik mesemondója Méry Beáta, aki a Malac Julcsa című népmesével kedveskedett a gyerekeknek. Az előadást énekekkel, tánccal tette színesebbé, amelybe a gyerekek is nagy örömmel bekapcsolódtak. A mese szereplői a gyerekek voltak, akik népviseleti ruhába öltözve örömmel élték át a szerepüket.

          • Pitagoriasz matematika verseny járási forduló

          • 2023. március 20-én zajlott le a Pitagoriasz matematika verseny járási fordulója a 3., 4. és 5. osztályos tanulók, majd 21-én a 6.,7. és 8. osztályos tanulók számára. A járási fordulóba iskolánk 13 tanulója jutott tovább. Egy óra alatt 15 feladatot kellett megoldaniuk, eredményes megoldó az a tanuló, akinek legkevesebb 10 feladata jól van kiszámolva.

            Eredmények:                                                                                                                   

            3. osztály:     Mészáros András,  Bán Annamária – eredményes  megoldók                                          

            4. osztály:     Gambini Sofia, Heves Dávid – eredményes megoldók                                                          

            5. osztály:     Szarka Viktor – 5. hely, Szarka Krisztián – eredményes megoldó                                  

            6. osztály:     Vedrődi Márk – eredményes megoldó                                                                                 

            7. osztály:     Kubányi Levente, Banász Ádám – eredményes megoldók                                                        

            8. osztály:     Szabados Ádám, Bán Péter Sámuel – eredményes megoldók                                         

            Felkészítő pedagógusaik: Lelovič Andrea, Andódi Laura, Putera Anikó                                                        

            A versenyzőknek gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!

          • Vidám mesedélelőtt

          •     Április 12-én intézményünkbe látogatott Méry Beáta Rimaszombatból, hogy egy interaktív gömöri népmesével szórakoztassa intézményünk legkisebbjeit. Az altatódallal, népi játékkal, lakodalmas felvonulással és vigadalommal teletűzdelt mese főszereplői – Malac Julcsával az élen természetesen a gyerekek voltak, akik izgalommal telve bújtak a mesehősök bőrébe. Nem hiányozhattak a gyönyörű gömöri népviselet egyes darabjai sem, mint a hófehér ingváll, a tarka rakott szoknya, a lajbi vagy a surc sem, amit itt a Mátyusföldön mi csak kötínynek szoktunk nevezni. A három napig tartó vigadalomba bizony botcsinálta színészeink is alaposan belefáradtak, a mennyasszony is eltáncolta cipellőit, ideje volt hát búcsút inteni Malac Julcsának és a kedves mesemondónak, Méry Beátának is, akit viszont nagy szeretettel és tárt karokkal várunk vissza a jövőben is, akárhányszor vezet erre az útja.

          • A költészet napja

          • A vers gyönyörködtet, elgondolkodtat, empátiára tanít, letaglóz, megszólítja a lelket. Verset olvasni lélekemelő. Verset olvasni menő. Ez az, amit senki sem vehet el tőlünk, de amit mindannyian gyarapíthatunk, óvhatunk és továbbadhatunk.  A magyar költészet napját először 1964-ben ünnepelték meg, s azóta is minden év április 11-én előadások, felolvasások és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a poétikáról, s egyik legnagyobb költőnkről, József Attiláról.

            E jeles nap alkalmából, sok szeretettel osztjuk meg mindenkivel - Kosztolányi Desző "Mostan színes tintákról álmodom"  című versét, Lutter Imre előadásában.
             

            Mostan színes tintákról álmodom.
             

            Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
            e tintával írnék egy kisleánynak,
            egy kisleánynak, akit szeretek.
            Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
            s egy kacskaringós, kedves madarat.
            És akarok még sok másszínű tintát,
            bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
            és kellene még sok száz és ezer
            és kellene még aztán millió:
            tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
            szemérmetes, szerelmes, rikító,
            és kellene szomorú-viola
            és téglabarna és kék is, de halvány,
            akár a színes kapuablak árnya
            augusztusi délkor a kapualján.
            És akarok még égő-pirosat,
            vérszínűt, mint a mérges alkonyat
            és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
            kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
            arany-imát írnék az én anyámnak,
            arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
            És el nem unnám, egyre-egyre írnék
            egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
            Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
             

            Kiszínezném vele az életem.


             

          • Teremfoci torna Zsigárdon

          • Április 6-án iskolánk felsőtagozatos focicsapata teremfoci tornán vett részt Zsigárdon. Az eseményen a vágsellyei járás magyar tanítási nyelvű alapiskolái vettek részt. A Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda felső tagozatos tanulói 2. helyet értek el a bajnokságon. A torna gólkirálya iskolánk tanulója - Macky Máté Patrik lett 12 góllal. Gratulálunk neki és az egész csapatnak!

             

          • Húsvéti készülődés az óvodában

          • A húsvéti ünnepek alkalmából a gyerekek feldíszítették az öltözőt, a faliújságra nyulakat színeztek, csibét, bárányt ragasztottak. Nagy örömmel tojásokat festettek, miközben a fiúk locsolóverseket tanultak. Az óvoda udvarán lévő bokrot színes szalagokkal, festett tojásokkal díszítették fel.

          • Húsvétra hangolódva

          • A húsvéti  ünnepekre készülődve tanulóink számos aktivitásba kapcsolódhattak be.   Az osztályfőnöki órákon a húsvéti hagyományok, szokások témakörét jártuk körbe, közösen megbeszélve. A képzőművészeti órák keretében sor került tojásfestésre, tojásfa díszítésre, s így saját alkotásaikkal díszítették az osztályokat és a folyosót is. Talán a legizgalmasabb program a napközis csoportok közötti cukorka- és tojáskereső verseny volt.

          • Elsőseink a könyvtárban

          • A könyv hónapja alkalmából iskolánk 1. osztályos tanulói ellátogattak a helyi városi könyvtárba. Elsőseink lehetőséget kaptak megismerkedni a könyvtár működésével. Búcsúzóul megkapták a könyvtárba szóló igazolványukat, amellyel a sok szép könyv közül kölcsönözhetnek otthoni lapozgatásra, olvasásra.

          • Víz világnapja – irodalmi és rajzverseny

          • Iskolánk diákjai bekapcsolódtak a Nyugat-szlovákiai Vízművek által meghirdetett versenybe, amelynek témája: „Légy te a változás, melyet látni szeretnél a világban.” Diákjaink két kategóriába kapcsolódtak be, ezek a következők: irodalmi verseny és rajzverseny.

            Irodalmi alkotások díjazottjai: Gyurovszky Tamás, Németh Noémi, Brňák Rebeka.

            Rajzverseny díjazottjai: Vími Theo, Hyde Anna

            Díjakat az iskolában a vízművek képviselője adta át.

            Gratulálunk az elért szép eredményekért!

          • Nyitott nap az iskolában

          • Tisztelt Szülők! Az iskola weboldalán már elérhető és kitölthető az elektronikus beíratkozási lap (Elektronická prihláška). 

          • Képzőművészeti verseny

          • A Világűr gyerekszemmel rajzverseny járási fordulóján iskolánk 6. osztályos tanulója, Banász Zsófia eredményesen szerepelt. A szép eredményhez gratulálunk és további sikeres alkotást kívánunk!

          • Tompa Mihály verseny országos elődöntője

          • Március 30-án zajlott Galántán a Tompa Mihály Országos Verseny országos elődöntője,melyen 2 tanuló képviselte iskolánkat. Szulló Vanda és Németh Andrej 7. osztályos prózamondóink nagyon szépen szerepeltek, és mindketten bejutottak az országos döntőbe, amely Rimaszombatban kerül megrendezésre. Gratulálunk a szép eredményhez, és sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez az országos döntőben.

          • Ukáž, čo vieš! – Mutasd meg, mit tudsz!

          • Iskolánk március 29-én (szerdán) részt vett a vágsellyei "Ukáž, čo vieš! – Mutasd meg mit tudsz!" versenyen. Az első fordulóban iskolánk 8 fős csapata Vágsellyével kapcsolatos tudományos, környezetismeretei, történelmi és kultúrális kvíz kérdésekben mérte össze erejét a többi vágsellyei iskolával. A második fordulóban egy Taekwon-do gyakorlatokat végeztek el. A harmadik fordulóban néptáncoltak. Az utolsó fordulóban pedig minden vágsellyei iskola egy karaoke küzdelemben mérte össze erejét egymással. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Iskolánk, bár nem végzett az első három helyezett között, azonban a gyerekek helytálltak és a nyolc iskola közül a hatodik helyen végeztek. Gratulálunk a nyolc fős csapatnak, és mindenkinek, aki a karaoke alatt velünk énekelt.

             

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
      • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
      • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
      • 37861409
      • 2021623835
      • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
      • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje