• Felsőtagozatosok látogatása  a levéltárban

          • Június 7-én és 8-án a felsőtagozatosok ellátogattak a levéltári nyílt napokra, amely a vágsellyei reneszánsz kastélyban valósult meg. Megtekintették a levéltár épületét és a kiállításokat, melynek témája: Segíteni, védeni és menteni! Először egy korabeli tűzoltóparancsnoki okmányt állítottak ki viaszpecsét segítségével. A gyerekeket különböző játékokkal is várták a bemutató végén, mint például: memóriajáték vagy puzzle. A játékok témája természetesen a levéltárhoz kapcsolódott.

          • Látogatás a levéltárban

          • Június 8-án az óvodás gyermekek ellátogattak a levéltári nyílt napokra (kastély). Megtekintették a levéltár épületét, a kiállítást, melynek témája: Segíteni, védeni és menteni! Betekintést nyerhettek az akták archivációs helyiségébe. A gyerekek megnézhették, hogy milyen eszközöket, öltözékeket használtak régen a nővérek, tűzoltók és a rendőrök. Végezetül egy korabeli tűzoltóparancsnoki okmányt állítottak ki viaszpecsét segítségével.

          • Pázmány Kupa

          • Június 8-án került sor iskolánk utolsó nagy sportrendezvényére, a Pázmány Kupa focitornára. Focistáink izgatottan készültek a megmérettetésre,hiszen csapatunk kilencedikes tagjai utoljára léptek pályára,és képviselték iskolánkat. A fiúk remekül teljesítettek, és az áhított győzelem megszületett: a Pázmány Kupát Vágsellye nyerte meg. Gratulálunk,fiúk!

          • Digitális Témahét 2023

          • A Digitális Témahét ünnepélyes díjátadójára 2023. június 6-án kedden Budapesten az Eiffel Műhelyház épületében került sor. Ezzel lezárult a nyolcadik Digitális Témahét 2022/2023-as tanévi programja. A programba 800 iskola és 120 ezer tanuló kapcsolódott be Magyarországról és a határon túlról egyaránt. Az idei Digitális Témahét kiemelt témái a digitális állampolgárság, a digitalizáció jelene és jövője, a technológia eszközei és alkalmazásai, az algoritmikus gondolkodás és programozás mint az alkotás eszközei, illetve a digitális biztonság és digitális esélyteremtés voltak, de a pedagógusok szabadon választhattak egyéb, a tantervhez illeszkedő projekt témákat is. A szakmai zsűri döntése értelmében közel 40 pályázó pedagógus és intézmény részesült értékes nyereményekben. Iskolánk már negyedik alkalommal kapcsolódott be a projektbe. Az idei tanévben  elnyertük a: “Leggondoskodóbb külhoni magyar iskolai közösség“ különdíjat.

            Iskolánk a Mozdulj velem! címmel készített projektet, amelybe mintegy 150 tanuló és 20 pedagógus kapcsolódott be. A tanulók lelkesen vettek részt az egyes aktivitásokban és egy igazán eseménydús témahetet valósítottunk meg.

            Köszönjük a DTH szervező csapatának a lehetőséget, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a díjat. Az elnyert segédeszközök nagy segítségünkre lesznek az oktatás során és a digitális készségek fejlesztése terén.

             

             

             

          • Előadás az extrémizmusról

          • Június 5-én iskolánkban egy rendkívül érdekes és tanulságos előadás valósult meg. Farkas Zsolt, szőgyéni plébános - aki speciális pasztoráció keretében foglalkozik az extrémizmussal, külsős munkatársként együttműködik a rendőrséggel, előadásokat és szakképzéseket tart a belügyminisztérium speciális egységeinek - feltárta tanulóink előtt az extrémizmus fogalmát, a Szlovákiában is működő szélsőséges csoportok működését, szimbólumaikat, milyen eszközökkel hálózzák be az új tagokat,stb. Kiemelte, hogy a tudás hatalom, és az értelmes időtöltés, a szeretetteljes emberi- és családi kapcsolatok védhetnek meg attól, hogy bekerüljünk valamely szélsőséges csoport hálójába, és veszélybe sodorjuk nemcsak önmagunkat, hanem családunkat,barátainkat is. Köszönjük az érdekes előadást.

          • Népdalverseny győztese

          • Iskolánk tanulója Nozdrovicky Lili május 18.-án részt vett a Csillagoknak teremtője népdalversenyen, melyen első helyezést ért el! Neki és felkészítő tanárának szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk.

          • Gyermekhét az óvodában

          • A gyermekhét alatt az óvodás gyermekekre érdekes programok vártak. Hétfőn a tanító nénik bábelőadásában megtekintették Az ehető ház című mesét, vidáman táncoltak gyerekdalokra. Az óvoda udvarát színesebbé tették a krétával rajzolt alkotásaik, délután pedig mindenki megtöltötte a pocakját dinnyével. Kedden elsétáltak a Vágpartra, ahol kincseket gyűjtöttek, melyekkel feldíszítették a faliújságot. A szerdai nap a falatozásról szólt, ugyanis a gyerekek fagyit és dinnyét ettek. Csütörtökön hátukra vették a hátizsákot és izgatottan várták az autóbuszt, ami meg sem állt Diósförgepatonyig. A Malkia Parkban megcsodálták az állatokat, játszottak a játszótéren. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértek vissza az óvodába. A pénteki napot sportolással zárták. Délelőtt az óvoda udvarán mesejelmezekbe öltözött figurákkal táncoltak, versenyeztek. Ellátogatott hozzájuk Elza és Chase kutya. Délután a szülők is együtt versenyeztek, táncoltak a gyermekeikkel (kötélhúzás, kosárba dobás, futball, ugrálóvár). A gyerekek az aktivitásért, ügyességért aranyérmet kaptak. Köszönjük szépen azoknak a szülőknek, akik támogatták a gyermekhetet.

          • FOTÓPÁLYÁZAT

          • Iskolánk néhány tanulója bekapcsolódott az Éledő természet című
            fotópályázatba, melyet a pozsonypüspöki alapiskola idén hatodik alkalommal
            hirdetett meg. Az említett pályázatba 18 intézményből összesen 181 fénykép
            érkezett be. Két ügyes tanulónk fényképét a zsűri díjjal jutalmazta, mégpedig
            Gyurovszky Tamás – 2. kategória – 3. helyezés ért el, Habán Laura – 2.
            kategória – különdíjas lett.
            Gratulálunk a eredményhez és várjuk a további szép fotókat.

          • Természettudományi hét - kiértékelés

          • Az idei tanévben is megvalósult immár hagyományosan a Természettudományi hét, mely programja a következő volt:
            1. Természettudományi tantárgyverseny - ALF tesztek
            2. Fizika képekben – csapatverseny
            3. Prezentációs verseny: Jedlik Ányos élete és munkássága( 8. o. )
            4. Kísérletbemutató – óvodásoknak és az alsó tagozatnak
            5. Teleki Aba előadása
            6. Cosmos discovery – tanulmányi kirándulás Pozsonyba
            Minden aktivitás nagyon jól sikerült. A nyertes tanulók diplommal, könyvvel és csokoládéval lettek értékelve. Minden nyertes tanulónak gratulálunk és további sikereket kívánunk!
            Teleki Aba professzor úr előadására június 12 -én kerül sor.

          • Gyermeknap

          • Június 1-je a gyermekeké. Iskolánkban ez a nap a vidámság, játék, zenebona, szórakozás, fagyizás napja. Ilyenkor félretesszük az iskolatáskát, könyvet, füzetet, és felhőtlen, felszabadult szórakozással töltjük a napot. A mai nap is kivonult az iskola apraja-nagyja az iskolaudvarra, és a gyerekek különböző állomáshelyeken versenyezhettek:volt célbadobás, zsákban futás, lepedős röplabda, kötélhúzás, ugrókötelezés, badmington, ceruzaeresztés üvegbe stb. A kellemes hangulathoz Horváth Réka minikoncertje is hozzájárult, és persze az elmaradhatatlan fagyizás is. Reméljük, minden gyerek jól szórakozott, és kellemesen töltötte a gyermeknapot. Köszönjük a szülői szövetség támogatását.

             

          • ZLATÁ PRIADKA 2023

          • 2023. május 24. és 27. között rendezték meg a Zlatá priadka országos gyermek-színjátszó társulatok versenyét, amely 50. jubileumi évfordulóját ünnepelte. A versenyen 15 színjátszó csoport vett részt egész Szlovákiából és 1 Csehországból. A zsűri tagjai közt voltak a vágsellyei alapiskolák tanulói, s a mi iskolánkat Vígh Zsófia és Szullo Vanda 7. osztályos tanulók képviselték. Tanulóink kedvence a Bebčina csoport volt, akik Album elnevezésű  darabjukkal arany fokozatot szereztek. A színházi előadások fő témája a zaklatás, atolerancia, a másság elfogadása és az empátia volt. A bemutatókon kívül lehetőség nyílt részt venni workshopokon és szemináriumokon.

          • Cosmos Discovery

          • 2023. május 30-án iskolánk 20 tanulója a Természettudományi Hét keretén belül ellátogatott
            az Incheba által megszervezett Cosmos Discovery c. kiállításra Pozsonyba. Ez az interaktív
            kiállítás feltárta előttünk az emberiség lépéseit az űrkutatás és űrutazás területén. Sok
            érdekességet megtudhattunk az űrbe utazó emberekről, ill. állatokról is. Megtekintettük az
            űrutazáshoz szükséges felszereléseket, az űrhajók és rakéták makettjeit, majd egy ötperces
            bemutató filmet. Ezt követően kipróbálhattunk többféle szimulátort, amely által
            megtapasztaltuk, milyen érzés lenne a világűrben utazni. Ezen a nem mindennapi kiállításon
            sokat tanultunk és sok új ismeretet szereztünk. Köszönjk a támogatást a Szülői Szövetségnek.

          • Természettudományok hete

          • Az alapiskolában az egész hét a természettudományokról szólt, amelybe bekapcsolódtak az óvodás gyermekek is. Ismereteket szereztek a világűrről, megrajzolták a Naprendszer bolygóit. Az óvodában a gyerekek megismerkedtek a víz és a mágneses erő tulajdonságaival. Az alapiskola fizika szaktantermében a pedagógusok kísérleteket mutattak be fizikából, kémiából és a biológia keretén belül mikroszkóppal megnézhették a kullancsot és a bolhát. Köszönjük szépen a tanító néniknek a tartalmas bemutatót, a gyerekek élményekkel és tudással gazdagodva tértek vissza az óvodába.

          • LEGO robotika Galántán

          • Május 24-én iskolánk három ötödikes tanulója részt vett a Pázmány Péter Alapítvány székházában a LEGO robotikai foglalkozáson, amelyet Hanesz Angelika vezetett. A tanulók nagyon élvezték a foglalkozást, ügyesen építették és programozták a robotokat. Köszönjük a meghívást.

          • Rebeliában jártak az óvodások

          • Az óvodás gyermekek ellátogattak a Rebelia funkcionális mozgásközpontba, ahol különféle mozgásos aktivitásokban vettek részt. Egy kis bemelegítés után szabadon ugrálhattak  a szivacsos medencében, mászhattak, gyűrűn hintázhattak. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, jól szórakoztak. A részvételért oklevelet és érmet is kaptak. Fáradtan, de nagyon jókedvűen tértünk vissza az óvodába. A visszafelé vezető úton kitaláltuk közösen az ovis dalunkat (dallam: Hupikék Törpikék - Captain törp):

            Pázmányosok mi vagyunk,

            sportolni mi akarunk.

            Szedd a lábad egy - kettő,

            te leszel a nagymenő.

          • Igazgatói különdíj

          • Hagyománnyá vált, hogy az esztrádműsor alkalmából igazgatói különdíjban részesül iskolánk legsikeresebb tanulója, aki egyben a 2023-as év tanulója is. Idén ezen alkalomból a díjat Szabó Máté 9. osztályos tanuló kapta, aki az alapiskolás tanulmányai során aktívan bekapcsolódott különböző tantárgyversenyekbe, melyeken szép ereményeket és sikereket ért el, s így méltóképpen képviselte iskolánkat. További tanulmányai során kívánunk hasonló szép sikereket, kitartást és tudás iránti érdeklődést.

          • Versenyeredmények 2022/23-ban

          • Iskolánk ügyes és tehetséges tanulói az idei iskolaévben is sok tantárgyversenyen vettek részt. Járási, kerületi, sőt országos fordulókon is megmérettettek. A legsikeresebb tanulók, akik méltón képviselték intézményünket különböző versenyeken, könyvjutalomban részesültek. Az ajándékkönyveket Lozsi Csaba, a Szülői Szövetség elnöke és Kőrös Szilvia igazgatóhelyettes adták át az iskola igazgatónőjével, Hamar Mónikával, összesen 49 tanulónak, ebből 10 alsó és 39 felső tagozatosnak. Gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk! Köszönet illeti meg mindezért a pedagógus kollégákat, akik igazi csapatként munkálkodnak és törekszenek szakmai tudásuk legjavát adni.

             

          • ANYÁK NAPI ESZTRÁDMŰSOR 2023

          • A legszebb tavaszi hónap, a virágos május első vasárnapja, az édesanyák ünnepe. Ezen alkalomból köszöntöttük 2023. május 16-án, a kedd esti rendezvényünkön az ünnepelteket, az édesanyákat és nagymamákat. Az anyák napja a mi iskolánkban is jelentős esemény. Tanulóink nagy örömmel készültek erre az alkalomra, hogy ily módon is kifejezzék az édesanyák és a nagymamák iránt érzett megbecsülést és tiszteletet, köszöntsék őket ezen a szép estén.

            Köszönet a felkészítő pedagógusoknak és a szereplőknek az esti szép és színvonalas műsorért.

          • Scratch programozó verseny

          • Áprilisban lezajlott az országos online programozóverseny, amelybe iskolánkból 3 tanuló kapcsolódott be: Bugár Emma 5. osztályos, Bán Péter Sámuel 8. osztályos és Szabó Máté 9. osztályos tanuló, aki a versenyben eredményes megoldó lett. Gratulálunk és további sikereket kívánunk.

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
      • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
      • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
      • 37861409
      • 2021623835
      • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
      • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje