• Nagyszülők délutánja

          • Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy évente legalább egy alkalommal  kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket a nagyszülők iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugodt, de sokszor nyüzsgő  éveiket.                                                                                                Az idősek hónapja alkalmából október 25-én szeretettel fogadtuk iskolánkban a nagyszülőket „ A gyógynövények ereje“ című rendezvényünkön. Tanulóink prezentáció formájában bemutatták a nálunk honos gyógynövényeket, a nagyszülők pedig megosztották velünk az eddig szerzett tapasztalataikat és jó tanácsokkal láttak el bennünket gyógyító hatásaik kapcsán. Köszönjük a nagyszülőknek a tartalmas délutánt, sokat tanultunk tőlük.

          • Levéltári kiállításon a felsőtagozatos tanulóink

          • A Pázmány hét keretén belül tanulóink 2 érdekes kiállítást tekinthettek meg a helyi levéltárban. A kiállítás egyik témája Vágsellye város múltja és jelene, a másik pedig az egészségügy, tűzoltóság és rendőrség fejlődése városunkban. A kiállítás sok érdekes információval,képanyaggal gazdagította tanulóink tudását szülővárosunkról. Köszönjük a levéltár munkatársainak az élvezetes tárlatvezetést.

          • Pázmány Napok az iskolában

          • Iskolánk tanulói nagy számban bekapcsolódtak a Pázmány Napok rendezvényeibe. A tanulók egy prezentáción belül megismerkedtek Pázmány Péter életével és korával. Minden osztályból három tagú csapat vett részt  a Pázmány Péter élete és kora c. versenyben is, mely során Pázmány életéről kellett egy játékos feladatlapot kitölteniük. Továbbá, különböző aktivitások és feladatok várták a tanulóinkat:  olvasói maraton, sakkbajnokság, tökfaragás, focibajnokság, ügyességi játékok, levéltári látogatás, fotóverseny (varázslatos ősz), valamint rajzverseny Pázmány Péter portréjáról. Az elkészült munkákat és a versenyeket az őszi szünet után kerülnek kiértékelésre.. A tanulókra értékes nyeremények és oklevelek várnak. Mindenkinek köszönjük az aktív részvételt.

             

            „A Nyitra Megyei Önkormányzat anyagi támogatásával valósult meg.”

            „Realizované s finančnou podporou Nitrianskeho samosprávneho kraja.“

             

          • Pázmány Napok az óvodában!

          • Az óvodás gyermekek is aktívan részt vettek a Pázmány Napokon. Papírsárkányokat készítettünk, a gyerekek az óvoda udvarán kipróbálták milyen magasan szállnak. A sárkányröptetés során megfigyeltük a fákról lehulló leveleket, amiket jókedvűen összegereblyéztünk és kicsit játszottunk velük."Milyen jó móka a lehulló falevelekkel játszani!" Sportdélelőttöt szerveztünk az alapiskola udvarán, ahol különböző mozgásos játékokat játszottunk, fociztunk.Végezetül a gyerekek a szüleikkel együtt szebbnél- szebb tököket faragtak. Nagyon ügyesek voltatok és köszönjük a szülőknek is!

          • Vitamin nap az óvodában!

          • A gyerekek megnevezték, összeaprították és reszelték a gyümölcsöket, zöldségeket. Feladatokat oldottunk meg az Alf, Wordwall programban. Megbeszéltük, hogy miért fontos a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása az egészségünkre nézve. A vitamin napot zenés-mozgásos játékokkal és énekléssel zártuk.

          • A szépség és a szörnyeteg

          • 2022.10.17-én az alapiskola 1. és 2. osztályos tanulói és az óvodaköteles gyermekek megtekintették a Peredi kultúrház színháztermében A szépség és a szörnyeteg c. zenés, táncos meseelőadást. A gyerekek gazdag élményekkel tértek vissza az alapiskolába és az óvodába.

          • Biciklitúra

          • A 6. osztály tanulói 2022. 10. 14- én, pénteken kerékpártúrán vettek részt az osztályfőnök kíséretében. Az úti cél a vágkirályfai duzzasztó volt. Sportoltak, szórakoztak, jólérezték magukat.

          • Vidám mesedélután

          • Október 18-án, óvodásaink és alsó tagozatos kisdiákjaink nagy örömére, intézményünkbe látogatott az ismert vágsellyei születésű népdalénekes, bábművész és református lelkész, Écsi Gyöngyi, hogy egy fergeteges, népdalokkal, csipetnyi iróniával, jó nagy adag humorral és rengeteg élménnyel tarkított előadásban részesítsen bennünket. Az interaktív előadás főszereplői - természetesen Écsi Gyöngyit kiegészítve és nem felülmúlva - a gyerekek voltak, akik hihetetlen bátorsággal és örömmel vették ki részüket az előadásból. Együtt indultunk el megkeresni az élet és halál vizét, útközben sok kalandot megélve, ismert népmesei fordulatokkal, ízes tájszólással, gyönyörű népdalokkal megismerkedve és nagyokat kacagva botcsinálta színészeink csetlésén és botlásán. A mese fonalát szőve azt is megtanultuk, hogy az ostobát még a mesében is kifigurázzák, a jó mindig elnyeri méltó jutalmát és hogy a boszorkány nemcsak  gonoszságáról, de olykor bizony szíve jóságáról is megismerszik. Az idő úgy repült, mint az imádság, Jancsi, a  legkisebb királyfi elfáradt a nagy kalandban, de tán még ma is él, ha azóta.....  ez viszont már egy másik mese, amit reméljük, legközelebb ismét Gyöngyi mesél el nekünk. Ez a délután mesébe illő volt! Köszönjük az élményt!

          • Rajzpályázat

          • Nyitra megye Művelődési Központja Hol volt, hol nem volt.......című XI. mesefesztivál keretében képzőművészeti pályázatot hirdetett, mely témája: Grimm mesék - képekben. Iskolánk 5. és 6. osztályos ifjú képzőművészei gyönyörű rajzokat készítettek, melyekhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

          • Nagyszülőknek szeretettel

          • Októberben ünnepeljük az idősek világnapját, mely az idős emberekről és az ő tiszteletükről szól. Mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk, az élettapasztalatukra, bölcsességükre, türelmükre. Ennek alkalmából az óvodás gyermekeink versekkel és tánccal kedveskedtek a nagyszülőknek. Nagy örömmel készülődtek, hogy meglepetést okozzanak a nagymamáknak, nagypapáknak. Fogadják tőlük sok-sok szeretettel!

          • Látogatás a rádióban

          • Iskolánk 7. osztályos tanulói október 8-án tanulmányi kiránduláson  vettek részt Pozsonyban a Pátria Rádióban. A rádió a közszolgálati Szlovák Rádió fordított piramis épületében székel. A gyerekek meghallgatták a rádiózás történetét,  hogy Pozsonyban 1926-ban a szlovák Rádiojurnál, a magyar adás pedig 1928. december 16-án szólalt meg először. Megnézhették az épületben kiállított régi tárgyakat: mikrofonokat, hangszórókat, elektroncsöveket, rádiókat, felvevő készülékeket, fonográfokat, telegráfokat, szalagokat. Láthatták a Pátria Rádió stúdióit. Ürge Tamás hírszerkesztő elmagyarázta, hogyan készülnek a hírek, hogyan vágnak hanganyagot. A stúdió üvegfalán keresztül betekintést nyertek stúdiófelvételbe, megtapasztalták,  hogyan is zajlik a hírek olvasása élő közvetítésben. A hangmester megmutatta a keverő pult használatát, a playlistet, amely szerint közvetít és ahova az összes hangnak, zenének be kell kerülni, amit a gyártásvezetők készítenek el még az előző napon. A tanulók kipróbálhatták magukat, mint műsorvezető, riporter, riportalany, a fiúk pedig a keverő pult kezelését is kipróbálhatták.

            A rádiólátogatás után megtekintették Pozsony nevezetes történelmi épületeit, nevezetességeit.

            Köszönet a Kubányi házaspárnak az exkurzió megszervezéséért, nagy élményben volt részünk.

          • Az aradi vértanúk emléknapja

          • 1849. október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk. A magyar szabadságharc 13 honvédtisztje hősiesen harcolt, babérkoszorú helyett azonban bitófa jutott nekik osztályrészül. A 13 aradi vértanú kifejezte az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét. Ezt bizonyítja, hogy német, rác, szerb, magyar és örmény, egyszerű polgárok és arisztokraták egyaránt álltak a Magyarország fejlődésébe vetett hitt szolgálatába.

            Arad gyertyái napjainkig világítanak. A hősök élete és halála ma is példaértékű, hiszen a magyar szabadságvágy örök és eltiporhatatlan.

          • A magyar népmese napja

          • Szeptember 30. Benedek Elek születésnapja és egyben a magyar népmese napja. Ennek keretén belül az óvodás gyermekek meghallgatták a cseperedik. hu oldalon Judit néni által bemutatott magyar népmesét: Kígyós Jancsi, készítettek mesefát és meghallgatták a tanító nénik bábelőadását: Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj c.népmesét. Minden gyerek névre szóló emléklapot kapott a részvételért.

          • Kreatív óvodásaink

          • A Nyitra megye Művelődési Központja a Hol volt, hol nem volt c. XI. mesefesztivál keretén belül képzőművészeti pályázatot hirdetett meg. Témája: Grimm mesék. Az óvodánkból 5 lány kapcsolódott be és készítettek meseillusztrációt a Jancsi és Juliska c. mesére:Mészáros Lucia Anastázia, Mészáros Lea, Gaál Réka, Győrög Vivien, Macky Rebeka Anna. Nagyon szép rajzokat készítettetek, ügyesek vagytok!

          • Séta a városban az óvodásokkal

          • A szeptemberi hónapban az óvodás gyermekekkel hosszú sétát tettünk a városban. A Foglalkozások és A mi hazánk téma keretén belül megnéztük a város nevezetességeit: templom, alapiskola, városháza, rendőrség, Szentháromság-szobor, gyógyszertár, könyvtár. Megbeszéltük, hogy az ott dolgozó embereknek mi a foglalkozása. A városnézés után visszatértünk az óvodába, ahol a finom ebéd után a gyerekek kipihenték a hosszú séta fáradalmait.

          • Kisállat kiállítás

          • A szeptember 23-án, pénteken iskolánk napközisei ellátogattak Alsószelibe a 18. állatkiállításra, melyen különleges, díjnyertes galambokat, baromfit és nyulakat láthattak és az állatok tenyésztőivel beszélgethettek. Nagyon érdekes, látványos és tanulságos kirándulás volt.

          • Fagyizás a cukrászdában

          • Iskolánk napközisei idén is részt vettek a már hagyományosnak számító őszi fagyizáson Köszönjük Kilácskó Jánosnak a meghívást! Mindig szívesen fogadjuk a finom édességet

          • Elsőseink kiskönyve

          • 2022. szeptember 19-én iskolánk elsősei a vágsellyei Városházára látogattak el. A tanulókönyvecskéiket vehették át Mgr.Jozef Belický Vágsellye város polgármesterétől. Vágsellye összes elsőseinek vidám kis interaktív műsorral kedveskedtek, amit a résztvevő gyerekek örömmel fogadtak.

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
      • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
      • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
      • 37861409
      • 2021623835
      • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
      • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje