• Rendhagyó angolóra

          • Iskolánkon rendhagyó angolórák folynak 2018. január 29. és február 1. között. Ezen a héten az Educate Slovakia elnevezésű projektbe kapcsolódtunk be immár másodszor, melynek keretében 2 egyetemista diák tart foglalkozásokat a 6-9. osztályosok számára. A tanulóink kamatoztathatják angol nyelvtudásukat, beszélgetnek a világ aktuális problémáiról, valamint megismerkednek más országok kultúrájával és szokásaival.

          • Szülői értekezlet

          • Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2018. február 5-én (hétfőn) szülői értekezletet tartunk 15.30-tól az egyes osztályokban, mely témája az 1. félév értékelése. Megjelenés fontos.

          • Félévi szünet

          • Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a félévi szünet időpontja 2018. február 2. (péntek). A tanítás 2018. február 5-én (hétfőn) folytatódik.

          • Tesztelés 5-2017

          • Az országos tesztelés eredményei

            Az 5. osztályos tanulók tudásszintjének országos felmérésére 2017. november 22-én került sor - Tesztelés 5-2017 keretében. A felmérésen részt vett iskolánk minden 5. osztályos tanulója. A 20 tanulónkból 10-en más iskolákból jöttek át a 2017/18-as tanévben. Matematikából az országos szintű átlag 64,70%, a magyar tanítási nyelvű iskolákban pedig 53,20%. Az iskolai eredmény 76,30%, azaz átlagon felüli. A magyar nyelv és irodalom tesztek eredményének országos átlaga 64,20%. Az iskolai eredmény 77,8 %, azaz az országos átlagtól szintén jobb eredmény. Mindkét tantárgyból 7-7 tanulónk 90% feletti teljesítményt ért el.

            Az országos tesztelést a Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) készítette elő az alsó tagozaton elsajátított ismeretek és készségek szintjének felmérése céljából.

            Az 5. osztályos tanulóknak kívánunk további hasonló szép eredményeket és jó tanulást.

             


          • Sítanfolyam - 2018 - Lyžovačka

          • Do galérie Sítanfolyam 2018 boli pridané fotografie.

            Január 8-án, hétfőn reggel nyolc órakor 47 tanuló indult el Donovaly felé, hogy intenzív sporttal, sízéssel töltsön 6 napot a behavazott, hegyes természetben, a friss levegőn. Négy csoportban folyt a síoktatás, s nagy örömmel tudatjuk, hogy az utolsó napon már a kezdők is sikeresen ereszkedtek le a dombról és felvonóztak. A pihenőnapon meglátogattuk a Liptovská  Osada-i uszodát, ahol jót lubickoltunk. Esténként programmal, kultúrműsorral szórakoztatták egymást a tanulók, az utolsó este pedig fergeteges diszkóval zárult az idei sítanfolyam. Nagyon örvendetes, hogy egyre több tanuló jelentkezik az iskolai sítanfolyamra, hiszen a téli sportok legszebbike a sízés, amely a testet-lelket egyaránt felfrissíti, erősíti, edzi. Természetesen ezen kívül nagyon fontos hozadéka ennek a hétnek a közösségépítés is. A gyerekek segítőkészséget, egymásra figyelést, együttműködést, önállóságot és még nagyon sok más szociális készséget gyakorolhatnak.

            Reméljük, az idei sikeres sítanfolyam azokat is motiválja majd, akik az idén még nem jelentkeztek, és hogy jövőre legalább ennyien fognak hódolni a legszebb téli sportnak.

            Lyžovačka 2018

            V pondelok 8. januára o ôsmej hodine 47 žiakov vyrazilo na Donovaly, aby sa venovali intenzívnemu športovaniu v zasneženom horskom prostredí, na čerstvom vzduchu.

            Lyžiari boli rozdelení do štyroch skupín a s radosťou oznamujeme, že v posledný deň výcviku aj začiatočníci úspešne zvládli vlek a spustenie sa zo svahu. Počas odpočinkového dňa sme sa vykúpali v krásnej plavárni v Liptovskej Osade. Každý večer bol kultúrny program, ktorý si pripravili žiaci jednotlivých ročníkov. Lyžovačku sme ukončili diskotékou.

            Je veľmi potešujúce, že každý rok sa hlási čoraz viac detí na školskú lyžovačku, veď lyžovanie je jedno z najkrajších zimných športov. Veľmi dôležitým prínosom tohto týždňa je aj budovanie tímu a rozvíjanie sociálnych schopností detí.

            Veríme, že tohtoročná úspešná lyžovačka bude motivovať aj tých, ktorí sa ešte neprihlásili, a že o rok bude ešte viac žiakov holdovať tomuto krásnemu zimnému športu.

      • Kontakty

        • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
        • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
        • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
        • 37861409
        • 2021623835
        • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
        • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
    • Fotogaléria

        zatiaľ žiadne údaje