• December a Pázmányban

          • December, az év utolsó hónapja, sok-sok meglepetést, akciót tartogat iskolánk tanulói számára is. Az adventi időszakban reggelenként a sulirádióban tanulóink rövid mesét, történetet olvasnak fel a többieknek, miközben meghallgatunk karácsonyi dalokat is.

            Ebben az időszakban fontosnak tartjuk, hogy adománygyűjtéseket szervezzünk rászoruló gyerekek javára. Az összegyűlt adományokat idén a torockói  gyermekotthonba juttatjuk el. Nemcsak ajándékokkal igyekszünk segíteni, hanem elmegyünk a városi idősek otthonába is, hogy műsorunkkal örömet szerezzünk az ott lakók számára.

            December 6-án az angyalokkal és az ördögökkel együtt iskolánkba látogatott a Mikulás, aki a jó gyerekeket puttonyából édességgel jutalmazta.

            Luca napjához több népszokás is kapcsolódik, melyeket a  kilencedikes lányok már évek óta december 13-án, Szent Luca napján  nagy sikerrel elevenítenek fel.

            A karácsonyi hangulathoz tartoznak a téli sportok is, hiszen tanulóink nagyon szeretnek sportolni, pontosabban korcsolyázni. Az év utolsó napjaiban több osztály is korcsolyát húz, és a városi jégpályán önfeledten koriznak a gyerekek. A szellemi sportnak is vannak lelkes követői, tanulóink nagy érdeklődéssel vesznek részt az ún. karácsonyi sakkversenyen, ahol összemérik ügyességüket.

            A téli szünet előtt tartjuk az iskolai karácsonyi vásárral egybekötött műsorunkat, a fenyőünnepélyt, melynek  szereplői a kicsi óvodások és az alsó tagozatos tanulók. Szülők, pedagógusok és gyerekek ünnepelnek együtt ezen a műsoron szereplőként vagy nézőként.

            Az egyes osztályok a téli szünet előtti napon osztálykarácsonyt tartanak. A nagyok már maguk szervezik: vannak, akik műsort állítanak össze, esetleg vetélkedőt szerveznek, és akadnak olyanok is, akik  saját készítésű vagy vásárolt apró ajándékokkal lepik meg egymást. A kisebbek a tanító nénik segítségével készülődnek. Péntek délelőtt folyamán a 9. osztály tanulói betlehemes játékot mutatnak be. Azt követően népszerű magyar és angol karácsonyi dalokat hallgatunk, közösen énekelünk, beszélgetünk. Idén együtt sütjük és díszítjük a mézeskalácsokat, melyek finom illata száll majd az iskolafalak között.

            A Pázmányosok - tanítók, gyerekek és tanulók együtt teremtik meg az advent és a karácsony hangulatát, mely áthatja a várakozás örömteli, békés idejét, megszépítve így hétköznapjainkat.

                                      „Karácsonyi szeretet, csend és béke
                                            Legyen ott az ünnepvárásban,
                                            A fellobbanó gyertyalángban,
                                         A sülő kalács illatában,
                                            A csengő harangok hangjában,
                                           Az egymásra mosolygásban,
                                            A szemek tükrözte ragyogásban,
                                         A hit csillagában,
                                      A világban!
                                            Legyen szeretet, csend és béke
                                              A lelkek találkozásában.”
             

          • Pytagoriáda - Pitagorasz verseny

          • Iskolánkban 2017. december 13-án és 14-én megrendeztük a  Pitagorasz matematikaverseny iskolai fordulóját .  A versenyen összesen 51 tanuló vett részt. A tanulók közül 24-en eredményesen szerepeltek. Az eredményes tanulóknak gratulálunk és sok sikert kívánunk a járási fordulóhoz.

            Eredményes tanulóink:

            3. osztály:

            Lelovics Terézia, Takács Sára, Szabadoš Ádám, Molnár Dániel Gergő

            4. osztály:

            Bende Marcell, Szabó Máté, Tóth René

            5. osztály:

            Gál Nelli, Lelovics Immanuel, Lieskovský Dominika, Lelovics Krisztina, Pešádik Oskár

            6. osztály:

            Klemász Diana, Majer Károly, Gregor Vivien Veronika, Szabadoš Tímea

            7. osztály:

            Kun Sebastian Jesse, Daru Csenge,  Polgár Sára, Finta Luca,

            8. osztály:

            Szarka Zsófia Bernadett, Szabó Réka, Kaňuch Flóra Emma, Gál Ádám

             

        • Csodák Palotája
          • Csodák Palotája

          • 2017. december  8-án megvalósult az immár hagyományos tanulmányi kirándulás, melyet a természettudományi tantárgybizottság szervezett. Idén Budapestre látogattunk el a Csodák Palotájába, ahol színes programmal vártak bennünket. Az Öveges teremben olyan érdekes kísérleteket láthattak a tanulók, melyeket az iskolában nem áll módunkban bemutatni. Ez után interaktív módon próbálhatták ki az egyes helyszíneken lévő fizikai, kémiai és biológiai „csodákat”.Az így szerzett tudást és tapasztalatot a tanulók kamatoztatni tudják majd a természettudományi tantárgyak tanulása során.

             

          • Anyanyelvi vetélkedő – 2017. december 7.

          • A Vágsellyei járás hét teljes szervezettségű magyar tanítási nyelvü alapiskoláinak tanulói anyanyelvi vetélkedőn vettek részt iskolánkban. A 40 versenyző két kategóriában mérte össze tudását, helyesírási feladatokat, érdekes nyelvi játékokat és kreatív gyakorlatokat oldott meg.  Minden résztvevőnek  köszönjük a felkészülést, a pedagógusoknak pedig a lelkiismeretes felkészítést.

            Eredmények:    I. kategória (5-6. évfolyam)

            1. hely – Mészáros Dalma, Osztényi Leander Alapiskola és Óvoda,  Sókszelőce, felkészítő: Mészáros Marián.
            2. hely – Szabadoš Tímea, Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye,

            felkészítő: Szetyinszký Veronika.

            1. hely – Mészáros Dóra, Vágfarkasdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda, felkészítő: Pásztor Judit.

                                        II. kategória (7-9. évfolyam)

            1. hely – Csizmár Melinda, Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye,

            felkészítő: Szetyinszký Veronika.

            1. hely – Udvaros Borbála, Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Deáki,               felkészítő: Šóšik Tímea.
            2. hely – Szabó Réka, Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye,

            felkészítő: Dohányos Katalin.

             

            Az eredményes tanulóknak  szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

          • Előadás - kriminalisztika

          •  

            2017. december 5-én iskolánk 8. és 9. osztályos tanulói érdekes prevenciós előadáson vettek részt, melynek fő témája az erőszak megléte, veszélye és annak megelőzése volt. Az előadó Dušan Ivan rendőr úr volt, tapasztalt szakember, kriminalisztikai szakértő, aki sok hasznos információt közölt.  Több megtörtént esetet konkrét történettel szemléltetett. Bízunk abban, hogy tanulóink megszívlelik az elhangzottakat, és lehetőség szerint elkerülik a veszélyes szituációkat.

             

      • Kontakty

        • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
        • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
        • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
        • 37861409
        • 2021623835
        • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
        • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
    • Fotogaléria

        zatiaľ žiadne údaje