• Találkozó Oroszlányban

          • Iskolánk évek óta jó partnerkapcsolatot ápol a magyarországi Oroszlány város  Hunyadi Mátyás Általános Iskolájával, mely megalakulásának 55. évfordulóját ünnepeli. Ezen alkalomból iskolánk pedagógusai és tanulói meghívást kaptak a Hunyadi Hét nyitónapjára,  mely a csillagászat és az űrkutatás jegyében zajlott. 2017. 11. 20-án az új városi sportcsarnokban rendezték meg a nyitóünnepséget.  Az ünnepi  köszöntő és műsor után a legnagyobb élmény számunkra Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal, való személyes találkozás és fényképezkedés volt.  A délután folyamán pedig megtekintettük a Bányászati Múzeum érdekes kiállítását. Köszönjük szépen a meghívást és a kellemesen eltöltött szép napot, valamint a Szülői Szövetség támogatását.

            Bővebb információk és rövid riport a következő linken tekinthető meg:

            http://www.oroszlanyimedia.hu/hirek/2017/11/20/55-eves-a-hunyadi

          • Fogadóóra

          • Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2017. november 27-én (hétfőn) az iskolában fogadóórát tartunk az alsó tagozaton 15.00-tól, a felső tagozaton pedig 15.30-tól.

          • Oznámenie - Értesítés

          • Riaditeľstvo Základnej školy s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským v Šali Vám oznamuje, že  dňa 22. novembra 2017 udeľuje riaditeľské voľno v zmysle § 150 ods. 5.  zákona 245/2008 Z.z. o výchove a vzdelávaní (školský zákon)  a o zmene a doplnení niektorých zákonov pre žiakov 6. - 9. ročníkov z dôvodu organizačného zabezpečenia cesloslovenského testovania žiakov 5. ročníka s názvom Testovanie 5-2017.

            A vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy 2017. november 22-én (szerdán) a 6. - 9. osztályos tanulók igazgatói szabadot kapnak a 245/2008-as iskolatörvény 150. paragrafus 5. bekezdésének értelmében az 5. osztályos tanulók országos tesztelése miatt - Tesztelés 5-2017.

             

          • Tesztelés 5

          • Az 5. osztályos tanulók tudásszintjének felmérésére

            2017. november 22-én (szerdán) kerül sor.

            A felmérésen köteles részt venni minden 5. osztályos tanuló a mentálisan sérült tanulók kivételével. Az 5. osztályos tanulók tesztet írnak:

            • matematikából,
            • magyar nyelv és irodalomból.

             A tesztelés célja felmérni az alsó tagozaton (ISCED1) elsajátított ismeretek és készségek szintjét, valamint visszaigazolásként szolgál az alsó tagozatos tanagyag tartalmának elsajátításáról.

            Az országos tesztelést a Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) készíti elő, irányítja és felügyeli. A helyi szintű lebonyolításért az igazgató felel. Bővebb információ a http://www.nucem.sk/sk/testovanie_5  weboldalon található.

          • Erőszakmentes kommunikáció

          • Az erőszakmentes kommunikáció

             

            Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) rövid leírása

            Výsledok vyhľadávania obrázkov pre dopyt eroszakmentes kommunikáció

            Az erőszakmentes kommunikáció vagy együttműködő kommunikáció Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter–pszichológus által kifejlesztett módszer, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással. Az EMK-nak két fókusza van: az egyik az empátia, vagyis a másikra való együttérző odafigyelés, a másik az őszinte önkifejezés: oly módon, hogy az a másikat lehetőleg együttérző odafigyelésre indítsa. A EMK-nak négy fő alkotóeleme van: a megfigyelés, az érzés, a szükséglet és a kérés. Az EMK-zsargonban az erőszakmentes kommunikációt szokás zsiráfnyelvnek is nevezni, szembeállítva a hétköznapokban csaknem mindenki által használt sakálnyelvvel.

            Mi az erőszakmentes kommunikáció?

            Az EMK nemzetközi diplomáciában, politikai küzdelmekben, iskolai, vállalati helyzetekben is bizonyítottan működő, erőszakmentességen alapuló kommunikációs forma, az empátiás képességünk magas szintű, verbálisan is hitelesen megfogalmazódó technikát, sőt inkább már-már filozófiát jelent az erőszakmentes kommunikáció.
            Az erőszakmentes kifejezés nem egyenlő a gyengeséggel, nem önfeladó, megadó kommunikációról van szó. Sokkal inkább indulatmentességet jelent, semlegesen derűs érzelmi állapotból történő viszonyulást, kommunikációs készséget a másik ember felé. Lenyűgözően egyszerű kommunikációs technikát jelent, amely 4 fő lépésre épül. Ha elsajátítjuk az EMK módszerét, a „legnehezebb“ emberekkel is sikerül kommunikálnunk.

            Az EMK 10 órás továbbképzés formájában valósul meg iskolánkban az 5. osztályosok részére november és december folyamán a vágsellyei Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ két munkatársa segítségével.

      • Kontakty

        • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
        • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
        • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
        • 37861409
        • 2021623835
        • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
        • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
    • Fotogaléria

        zatiaľ žiadne údaje