• ADÓ 2%

          • Tisztelt Szülők és Iskolabarátok!

            Az idei évben az előzőekhez hasonlóan ismét lehetőségük nyílik arra, hogy adójuk egy részéről saját belátásuk szerint döntsenek. A Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Alapszervezete mint hivatalosan bejegyzett polgári társulás idén is jogosult a 2%  fogadására. A nonprofit szervezetnek két bevételi forrása van: a tagdíjak és az adó 2 százalékából befolyt összeg.  A befolyt összeg az iskola fejlesztésére van felhasználva, valamint az oktató-nevelő munkához szükséges segédeszközök bebiztosítására és iskolai akciók támogatására.

            Az ilyen jellegű támogató tevékenységhez az anyagi forrást a szülők, iskolabarátok nyújtják a szövetség segítségével, melyért nagy köszönet minden támogatónak.

            Kérjük Önöket, ne hagyják kihasználatlanul ezt a lehetőséget, s adójuk 2%-ának felajánlásával segítsék továbbra is munkánkat!

            A nyomtatvány letölthető a weboldalunkról. A nyilatkozathoz (Vyhlásenie) mellékelni kell a befizetett adóról szóló igazolást is, amelyet a munkaadónak kell kiállítani.

            BIZALMÁT ÉS TÁMOGATÁSÁT KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

            Vyhlasenie

             

             

             

             

          • Álarcosbál az óvodában

          • Január 29-én a gyermekek jelmezekbe öltöztek és önfeledten szórakoztak. Ez a nap a szórakozásról, táncról, jókedvről szólt. A gyerekek bemutatták a jelmezeiket. Volt közöttük Elza, lepke, katicabogár, Pókember, űrhajós, király... A gyerekek boldogan, felszabadultan táncoltak. Különböző játékokkal, tánccal ismerkedtek meg: seprűtánc, kacsatánc, vonatozás, lufitánc, székfoglaló. Élményekkel gazdagon zárult a nap.

          • Angol olimpia

          • 2024.1.17-én sor került az angol olimpia járási fordulójára. Iskolánkat Bugár Emma (6.o.) és Bíró Lilianna (9.o.) képviselte. A versenyzők írásban és szóban is megmérettették magukat. A tanulók nagyon szépen vették az akadályokat, mindketten eredményes megoldóként végeztek.

            Gratulálunk nekik!

          • A Magyar Kultúra Napja

          •  Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak ellenére, hogy- a kézirat tanúsága szerint- Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

            Az évfordulóval  kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének. A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha mindnyájan, akik e nemzethez tartozunk, felelősséggel bánunk ránk hagyott kulturális örökségünkkel, óvjuk és értékeljük népdalainkat, meséinket, verseinket, az írók, művészek hagyatékát.

            Tanulóink az iskolarádióban ünnepi műsorral emlékeztek meg e jeles napról, melynek üzenete a magyarságtudat erősítése, értékeink megőrzése, anyanyelvünk gazdagítása, hogy hinni tudjunk önmagunkban, nemzetünkben, népünk, nyelvünk megmaradásában.

            Erkel Ferenc vallotta visszaemlékezéseiben, hogy: "Miközben írtam, a pozsonyi harangok zúgását hallottam", ő zenésítette meg Kölcsey költeményét 1844-ben.

          • Lövészverseny

          • Iskolánk 8. osztályos tanulója, Varga Bianka részt vett a vágvecsei J. Hollého Alapiskola tornatermében szervezett lövészversenyen. A járási bajnokságon, az idősebb lányok kategóriájában 1. helyezést ért el. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk.

          • Énekkarunk koncertje

          • December 22-én este ének csendült a vágsellyei Szent-Margit templomban. Iskolánk énekkara szívhez szóló műsorral kedveskedett a közönségnek. Köszönjük az énekkar tagainak , Petrécs Grétának, Németh Noeminek, Gemeri Viktornak, Szullo Vandának a közreműködést, Horváth Rékának, az énekkar vezetőjének, odaadó munkáját. Köszönettel tartozunk Nagy Péter atyának, hogy lehetővé tette a fellépést a templomban, a Petrécs családnak a hangosításért. Örömmel tölt el bennünket, hogy megtelt a templom, a szülők, nagyszülők és iskolabarátok tapssal biztatták az énekeseket. Reméjük, hogy ezzel a kis műsorral az Önök számára is szebbé tettük advent utolsó napjait. Kívánunk mindenkinek áldott, békés ünnepeket.

          • Karácsonyi hangulat az óvodában

          • A gyerekeket kellemes meglepetés érte az óvodába érkezéskor. Mivel egész évben nagyon jól viselkedtek, a karácsonyfa alatt játékok várták őket. A közös éneklés után mindenki megcsodálhatta a játékokat és kedve szerint játszhatott velük.

          • Diákparlament látogatása az óvodánkban

          • Az intézményünk Diákparlamentje látogatásukkal kellemesen meglepte az óvodásokat. A látogatás célja a mézeskalácsok közös díszítése volt. A gyerekek karácsonyi dalokkal hálálták meg a jó hangulatban eltelt délutánt. Köszönjük szépen Putera Anikó tanító néninek és a 8.osztályos lányoknak.

          • Floorball győzelem

          • December 19-én a felsőtagozatos fiúk részt vettek a szabadidőközpont által szervezett karácsonyi floorball bajnokságon, ahol 1. helyezést értek el. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk. Szép volt fiúk.

          • Karácsonyi készülődés

          • Még pár nap és itt  az ünnep. Iskolánk termei már karácsonyi díszben pompáznak, a gyerekek körbejárják a feldíszített karácsonyfát. Hangolódunk, készülődünk, reggelente adventi meséket hallgatunk, vásárt tartunk és várjuk a szentestét. A karácsony a csodák időszaka, ilyenkor minden lehetségesnek tűnik.

          • Cipősdoboz gyűjtés

          • Iskolánk tanulói is bekapcsolódtak a cipősdoboz akcióba. Elkészültek az ajándékok és elküldtük a gyermekek részére.

          • Városi karácsonyi vásár

          • Iskolánk lelkes, tehetséges tanulóinak maroknyi csapata ma méltóképpen képviselte intézményünket a városi karácsonyi vásárban. Napköziseink fergeteges különös szilveszteri hangulatot varázsoltak elénk táncukkal, pázmányos énekkarosaink karácsonyi hangulatba ringatták a vásár hálás közönségét. Minden kedves szülőnek köszönjük, hogy biztositották gyermekük részvételét ezen a rendezvényen.

          • Karácsony az óvodában

          • Az óvodások is nagy lelkesedéssel, örömmel készülődnek az ünnepekre. Délelőtt a városi karácsonyi vásárban énekekkel, versekkel kedveskedtek a nézőknek. Köszönjük szépen az iskolánk 1.és 2. osztályos tanulóinak, hogy jelenlétükkel bátorították a legkisebbeket. Délután elérkezett a várva várt pillanat, amikor a gyerekek ünnepi hangulatban, szeretettel fogadták az óvodánkban a szüleiket, nagyszüleiket. Betlehemi jelenettel, karácsonyi dalokkal, versekkel tették szebbé a vendégeink délutánját. Végezetül a Rákóczi Szövetség támogatásával kézműves foglalkozás valósult meg, mely során a szülők a gyerekekkel együtt koszorúkat készítettek. Köszönjük szépen a szülőknek, nagyszülőknek, vendégeknek, hogy elfogadták a meghívásunkat, velünk együtt érezték át a karácsony varázsát és velünk együtt alkottak.

          • Karácsonyi műsor 2023

          •  

            Különleges hangulatú időszak ez, mely a készülődésről szól. Éppen ez a készülődés jellemezte már napok óta iskolánk alsó tagozatos tanulóit és énekkarunk tagjait is, akik a tanító nénik segítségével és vezetésével nagy izgalommal készültek 2023. december 14-én, csütörtökön,  a városi kultúrházban megtartott szép és várt estére.

            A közelgő karácsony alkalmából csodálatos ünnepi műsort láttunk, melynek része volt a zene, tánc, ének, karácsonyi történet, sőt szilveszteri hangulat is.

            A sikeres előadást Aranyosi Ervin szép karácsonyi gondolata jellemezte találóan, hogy jó lenne továbbra is:

            Karácsony csodáját kis csokrokba kötni,
            a szeretet fényében gyakran megfürödni,
            mosollyal, derűvel, szemünk sugarával,
            együtt élni mától ezzel a csodával!

            Köszönjük a gyerekek kedves és lélekemelő kis műsorát, mely mindannyiunkhoz közelebb hozta az ünnep fontos üzenetét. Kívánjuk, hogy őrizzük meg ezekből a pillanatokból az apró morzsákat az eljövendő év hétköznapjaira is.

          • Chutné maľovanie

          • Iskolánk 8. osztályos tanulója, Hyde Anna díjazott lett egy országos szintű rajzversenyen, melyet a Szlovák Mezőgazdasági és Elelmiszeripari Kamara hirdetett meg Chutné maľovanie címmel. Az egészséges élelmiszerekről és táplálkozásról kellett rajzot készíteni, amely Annának nagyon jól sikerűlt. A szép eredményhez gratulálunk és további sikereket kívánunk.

          • Tanulmányi kirándulás

          • A természettudományi tantárgybizottság idén is megszervezte az immár hagyományos tanulmányi kirándulását, melyre 2023. december 8-án került sor. Idén Lévára az Atlantis interaktív játszóházba látogattunk el, ahol érdekes programmal vártak bennünket. Előadást hallottunk a robotikáról, az űrutazásról, a 21. század találmányairól és a drogokról. Sok érdekes és tanulságos játékot és kisérletet kipróbálhattak a tanulók. Az így szerzett ismereteket fel tudják majd használni a temészettudományi tantárgyak tanulása során. A napot egy rövid karácsonyi vásárlással zártuk. Szép élményekkel tértünk haza. Köszönjük a Szülői Szövetség támogatását.

          • Énekkarunk a krízisközontban

          • December 7-én a vágsellyei Krízisközpontban karácsonyi dalokkal örvendeztettük meg a központ lakóit. Bízunk benne, hogy sikerült meghitt hangulatot teremteni és erőt adni a szürke hétköznapok nehézségeinek elviseléséhez, hiszen mindannyiunk kezében ott van a reményteljesebb jövő lehetősége.Az énekkar tagjainak sokat adott a találkozó. Szívböl köszönjük.

          • Koncert az otthonban 

          • Iskolánk énekkara Mikulás napján a vágsellyei Solidaritas Idősek Otthonában szerepelt. Az adventi és karácsonyi dallamok által ünnepi hangulatot sikerült varázsolni az otthon kedves lakóinak szívébe. Köszönjük a lehetőséget és az ajándékokat. Reméljük, hogy minden kedves résztvevő átérezte azt a csodát, amelyet szívünk őszinte szeretetével nyújtottunk át. 

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou Petra Pázmánya s vyučovacím jazykom maďarským - Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda
      • ZŠ: +421 0317703495 MŠ: 0911/348100 Ekonómka: 0313217797
      • P. Pázmaňa 48, 927 01 Šaľa Adresa materskej školy (elokované pracovisko): Družstevná 396/3, 927 01 Šaľa 927 01 Šaľa Slovakia
      • 37861409
      • 2021623835
      • Riaditeľka školy: Mgr. Monika Hamarová Zástupkyňa pre ZŠ: Mgr. Silvia Kőrösová Zástupkyňa pre MŠ: Mgr. Eva Vargová
      • Alena Tamaškovičová (ZŠ Ľ. Štúra) Tel.:0317703175
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje